A Kia eladásai remekül alakulnak, egyre-másra mutatják be az európaiak számára is vonzó modelleket. Ezek közül az első igazán tetszetős darab a Sorento volt, amit követett a Picanto, a Cerato, majd a Sportage és a Rio. Most a sor visszatér az elejére, hiszen kisebb frissítéssel teszik vonzóbbá a dél-koreai cég terepjáróját.

Az autó megőrizte tetszetős formáját, csak minimálisan változtattak rajta. Elöl új a lökhárító és átdolgozták a fényszórót is. Hátul szintén megváltoztak a lámpák és itt is átalakult az ütköző. Ezenkívül új hűtőmaszkot kapott a Sorento, de átformálták az ajtókat védő műanyag borításokat is, hátulra pedig kis szárny került.

Az utastérben az anyagok minőségén változtat a gyár, a 2006-os modellekben már puhább műanyagokat alkalmaznak. Az áttervezett középső műszercsoportnak és a középső padlókonzolnak tetszetősebb a megjelenése és jobb minőségű anyagokból készült. Hátul megnövelték a lábak férőhelyét azáltal, hogy átalakították az első ülések támlájának formáját, és most a hátsó ülések is könnyebben állíthatók.

Erősebb lesz a jövőben a Kia 2.5 CRDi motorja, a korábbi 140 helyett, 170 lóerővel gyorsíthat a vezető. A 3.5 literes V6-os motort a jövőben leváltja a cég újabb 3,3-as motorja. Bár a motor hengerűrtartalma kisebb, de 194 helyett 235 lóerős.