Első ízben Szöulban mutatkozott be a koncepcióautó, még 2005-ben. Az autó fejlesztését szintén Koreában, a GM Daewoo Dizájn Központjában végezték.

A T2X a korábbi S3X modell alapjaira épül, aminek piacra kerülő változata Captiva néven idén tavasszal fog debütálni Genfben.

Mivel a B oszlop hiányzik a szabadidőautóból, a hátsó ajtót pedig csuklókra függesztették, sokkal egyszerűbbé vált a beszállás. Az ajtók egymással szemben nyílnak. A 4320 mm hosszú, 1856 mm széles autó belső terében a kék szín dominál, amit narancssárga elemekkel dobtak fel, leszerelhető üvegteteje pedig tágas érzetet kelt az amúgy nem túl nagy autó belsejében.

Formájával azokat a fiatalokat célozták meg, akik sportos kinézetű autóra vágynak, de fontos számukra az is, hogy alkalomadtán elhagyhassák járművükkel az aszfaltot. Kívülről a 20 colos kerekek és a szélesített sárvédőívek, valamint a szögletes ikerkipufogók kölcsönöznek sportos kinézetet a tanulmányautónak.

A tervezők izgalommal tekintenek az európai bemutató felé, a T2X-ben megismert megoldásokkal a közeljövőben gyártott autókban is találkozhatunk majd. Egyelőre nem tudni, hogy az S3X-hez hasonlóan ez megvalósul-e.