A világon elsőként háromféle üzemanyaggal működtethető motort építettek a járműbe. A kompresszoros V10-es erőforrás benzinnel, E-85-ös alkohollal, illetve hidrogénnel is működik. Ezek közül a váltó mellett található karral választhatja ki a sofőr, hogy éppen mit égessen el a motor.

Tavaly a Fordnál már megkezdték a benzinnel és alkohollal is használható F-150-esek gyártását és idén több, mint negyedmilliót szeretnének belőlük értékesíteni.

Legtisztábbnak hidrogénüzemben bizonyul a teherautó, ekkor 12 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, mint benzin elégetésekor és a szén-dioxid kibocsátás is alacsonyabb 99 százalékkal. Óriási méretei ellenére egy feltöltésnyi hidrogénnel akár 800 kilométert is képes megtenni az F-250 Super Chief.

Nemcsak kényelmes, de biztonságos is a koncepcióautó. Különleges orrkialakítása frontális ütközéskor megóvja a kisebb járműveket attól, hogy a monstrum alá szoruljanak és a keletkező energiákat is jobban elnyeli. Az autóban megtalálható a hátsó utasokat a biztonsági öv bekötésére figyelmeztető berendezés is.

Belül amerikai diófa, alumínium és barna bőr borítja az utasteret. Óriási fotelek kerültek a teherautóba, az autó hátul szinte az otthoni díványnál is kényelmesebb. Az alapként szolgáló F-250 Super Duty platójából bő fél métert lecsíptek, ez a plusz hely is az utasok kényelmét növeli. Az egymással szemben nyíló ajtókat egymástól függetlenül is lehet nyitni, csukni.

A hátul ülők kényelmét hatalmas fotelek biztosítják, de ha ez nem lenne elég, a padlóból még lábtartó is elővarázsolható. Teljes egészében üvegből készült az F-250-es Super Chief teteje, amelyet bőrborítású, diófából készült rács oszt kétfelé.

Faborítású a raktér, a plató alatt könnyen elérhető tálca található hátul, amit akkor is lehet használni, mikor a rakodótér már tele van szállítanivalóval. Bár az nem valószínű, hogy bárki is teherfuvarozásra használná a mozdonynyi pickupot.