Tegnap a Kis Sándor – Czeglédi Péter duó balesetet szenvedett a Dakar Rali hetedik szakaszán. A páros versenyautójába oldalról nagy sebességgel belerohant Paul Belmondo terepjárója. A nagyon csúnyán összetört autót a karambolt követően visszajuttatták Zouératba, a rajt helyszínéhez. A gépet a szervizcsapat 5 óra alatt menetképessé tette. Este fél tízkor a pilóta már a folytatáson gondolkodott:

“Az összes futóművet és karosszériaelemet kicseréltük. Bemegyünk Atarba, a pálya mellett, ezért a kihagyott ellenőrzőpontokért kapunk egy csomó büntetést, de nem baj, mert ahogy hallom, a mezőny több mint fele úgyis bent ragadt éjszakára a sivatagban.

Az autó üzemképes, már a kerékösszetartást állítják a fiúk. Ha reggel továbbengednek, továbbmegyünk. Az egész életem arról szólt, hogy az utolsó után is van még egy esély. Nem adom fel!”- mondta ekkor Kis.

El is indultak Atarba, hogy reggel a versenybizottsággal letárgyalják a folytatást. 521 kilométert kellett megtenniük, hogy Zouératból Atarba eljussanak. Eredetileg 4-5 óra alatt szerettek volna odaérni, de már reggel 6 óra volt, mire odaértek. Egész éjjel fent voltak, reggel már a pilóta úgy vélte, nem éri meg:

“Nem kockáztatom Péter és a saját életemet. Szerelőink mindent megtettek, amire lehetőségük volt. De varázsolni sajnos még mi sem tudunk. Sérültek a bukócsöveink is a karambolban, nem beszélve arról, amit csak később realizáltunk, hogy a benzintankunk is 2 centiméterrel elmozdult az eredeti helyéről.

Ez normál terepen nem okoz gondot, hiszen biztonsági gumitankról van szó, melyet masszív acélváz rögzít. Viszont vészhelyzet, ne adj isten egy újabb bukfenc esetén, belegondolni sem merek, mi történhetne. Egy szó, mint száz, nem szeretném, hogy 500 liter benzinben égjünk el. Hazamegyünk.”

Kisék tavaly pont ezen a szakaszon lettek 13-ikak, több gyári autókat is megelőzve, és ahogy elmondta, idén ettől várta a csodát.