Ahogy az első versenynapon, úgy ma is egy viszonylag hosszabb szakaszt írtak ki a rendezők a 28. Dakar résztvevőinek. Korábban csak kisebb sprint jelegű távokat kellett a csapatoknak az európai versenynapokon teljesíteni. A tegnapi céltól Portimao-tól kellett 387 kilométert autózni a versenyzőknek, hogy eljussanak a spanyolországi Malagába. A teljes távból 115 kilométer volt a mért szakasz hossza. Malagából már csak egy hétórás hajóút vár a versenyzőkre, hogy eljussanak Afrikába.

A Volkswagen versenyzője, Carlos Sainz megismételte tegnapi teljesítményét és a mai gyorsaságin is a legjobb idővel zárt. A matadornak becézett spanyol minden bizonnyal remekül tudta kamatoztatni a ralivilágbajnokság murvás futamain szerzett tapasztalatait. Sainz 1 óra 34 perc 28 másodperc alatt teljesítette a távot, 25 másodperccel megelőzve Luc Alphand-t (Mitsubishi) és 28-al Nasser Al Attiyah-t. (BMW X3). Al Attiyah teljesítménye sem véletlen ő idén az közel-keleti ralibajnokságot is megnyerte. Stéphane Petterhanselnek nincs szerencséje, a címvédő ugyanis ma is defektet kapott, emiatt újabb 2,5 perces hátrányt gyűjtött be, csak hatodik lett, az összetettben a kilencedik helyen áll.

A mieink közül ezúttal az Opel Frontera-val versenyző Szalay-Bunkoczi kettős volt a leggyorsabb, 15,5 perces hátránnyal 37. helyen zártak. A Kis-Czeglédi páros 53., a Liszi-Tóth kettős 63., a Palik Darázsi duó 101. lett. Az újonc Kristóf-Hujber csapat 109-ként haladt át a célvonalon.Szalayéknak ezúttal egy kő okozott gondot, amely nem csak kocsi alját ütötte meg, de kormányon keresztül a pilóta kezét, a szervizparkban bekötözték a bedagadt részt.Máskor pedig lecsúsztak az útról, de így jártak Palikék is, akik csak másik versenyzők segítségével tudták folytatni a versenyt, akik kihúzták autójukat az árokból.

Az összetett verseny állása- Autók:

1. 307 SAINZ / SCHULZ VOLKSWAGEN 02:30:48
2. 302 ALPHAND / PICARD MITSUBISHI +00:03:45
3. 304 ROMA / MAGNE MITSUBISHI +00:04:14
4. 301 SABY / PERIN VOLKSWAGEN 02:35:10 00:04:22
5. 311 SOUSA / LURQUIN NISSAN +00:04:32
6. 306 MASUOKA / MAIMON MITSUBISHI + 00:05:35
7. 303 KLEINSCHMIDT / PONS VOLKSWAGEN + 00:05:49
8. 308 AL ATTIYAH / GUEHENNEC BMW + 00:06:42
9. 300 PETERHANSEL / COTTRET MITSUBISHI + 00:06:47
10. 322 CHICHERIT / BAUMEL BMW + 00:06:47
11. 309 MILLER / VON ZITZEWITZ VOLKSWAGEN + 00:06:52
12. 305 DE VILLIERS / THORNER VOLKSWAGEN + 00:07:53
13. 323 HOLOWCZYC / FORTIN NISSAN + 00:08:25
14. 335 GORDON / SKILTON HUMMER + 00:08:29
15. 315 MAGNALDI / DEBRON SCHLES-FORD-RAID + 00:09:11
16. 314 SCHLESSER / BORSOTTO SCHLES-FORD-RAID + 00:10:14

45. 319 KIS / CZEGLEDI NISSAN +00:28:49
55. 324 LISZI / TOTH MITSUBISHI +00:32:23
69. 339 SZALAY / BUNKOCZI OPEL +00:36:17
84. 318 PALIK / DARAZSI NISSAN +00:40:44
95. 474 KRISTOF / HUJBER BOWLER +00:43:15

Meglepetésnek nevezhetnék, de a tegnapi második helye után már nem volt az, hogy a helyiek versenyzője Ruben Faria (KTM) a teljes profi mezőnyt maga mögé utasítva győzött ma. Azért nem lehet felhőtlen az öröme, miután tegnap 12 perc büntetést is kapott, miután elkésett a gyorsasági rajtjától, így az összetettben csak a 29. helyen áll. Esteve Pujol (KTM) 1 perc 7 másodperc hátránnyal lett a második, de ez is elég volt, hogy átvegye a vezetést az összetettben. David Casteu másfél perc hátránnyal futott be harmadikként, a pilóta most először végzett dobogós helyen. Ezúttal is Kátai Péter (KTM) volt a leggyorsabb a magyar motorosok közül, a pilóta 13 perces hátránnyal teljesítette a távot, ami 47 helyre volt elég. 22 másodperccel mögötte érkezett a tavalyi legjobb motorosunk Varga Ákos (KTM), ö 51.lett. Hermann Henrik (KTM) a 198., Szilvási Péter (KTM) 220. helyen zárt, Greff Róbert (Suzuki) azonban ötórás büntetést kapott, valószÍnűleg késés miatt, ami erősen hátravetette a versenyzőt, 220. lett. Ez nem volt véletlen, a quados pilóta a mai napon bukott, amitől összetört a motor eleje. A versenyző több alkatrészt kicserélt, de így is csak lassabban tudott haladni.

Az összetett verseny állása- Motorok:

1. 003 ESTEVE PUJOL / KTM 02:37:24
2. 002 COMA / KTM +00:00:08
3. 055 RODRIGUES / YAMAHA +00:00:43

45. 146 KATAI / KTM 02:57:14 00:19:50
74. 022 VARGA / KTM +00:31:25
176. 071 HENRIK / KTM + 00:59:16
213. 200 SZILVASI / KTM + 01:44:01 (09:00 büntetés)
222. 251 GREFF / SUZUKI +06:22:36 (05:00:00 büntetés)

Vladimir Chaguin ma megszerzte 36 szakaszgyőzelmét. A Kamazzal száguldó pilóta ma is a leggyorsabb volt a legnagyobbak között, két óra és egy másodperc kellett ahhoz, hogy a 115 kilométert teljesítse. A másodikként teljesítő André De Azevedo-nak (Tatra) 1 perc 50 másodperccel tovább tartott ez a művelet. A harmadik helyezett Miki Biasion (Iveco) már 4,5 percet kapott az orosz a versenyzőtől. Tomas Tomecek miatt azonban a mezőny nagy része átlag időt kapott. A cseh versenyző Tatraja ugyanis felborult és csúnyán összetört, viszont a sérült kamion elzárta a többiek útját is. Mindhárom magyar kamionos egység 17 perc 49 másodperces átlagos hátránnyal zárta ezt a napot, így hármuk közül Darázsiék állnak a legjobban.

Az összetett verseny állása – Kamionok:

1. 508 CHAGUIN / YAKUBOV / SAVOSTIN KAMAZ 03:13:
2. 513 DE AZEVEDO / MARTINEC / JUSTO TATRA + 00:05:05
3. 512 BIASION / ALBIERO / DIAMANTE IVECO + 00:06:50

10. 553 DARAZSI / SZALAI / RACK MAN + 00:31:07
11. 525 SZOBI / EDER / JOBBAGY MAN + 00:34:37
56. 569 SZALLER / LAKLOTH / CSITARI MERCEDES + 06:34:50 (Büntetés: 05:00:00)