Továbbra sincs igazi megoldás a Citroënnél a leváltott Francois Duval pótlására. A török futamra a hét hónapja visszavonult Carlos Sainz-ot kérte fel a csapat. A Matador a tőle megszokott, világbajnokhoz méltó módon teljesített.

Negyedik helyre hozta be a Xsara WRC-t, amivel öt pontot szerzett a csapatnak. Sébastien Loeb megnyerte ugyanezt a versenyt, így a címvédő csapat 15 ponttal távozott a világbajnoki futamról. Ezzel pedig már négy pontra megközelítette a pontversenyben vezető Peugeot-t.

Mivel a csapat három hét alatt sem találta meg a megoldást, hogy ki vezesse a második autójukat, Guy Fréquelin megkérte Sainz-ot, maradjon és vezesse a versenyautót Görögországban is. Bár Sainz korábban kijelentette, hogy egyetlen futamra ül vissza a versenyautóba, ismét igent mondott.

“Igazán nagy öröm volt számomra újra átélni a Xsara volánjánál megszokott kellemes érzést. Döntésem azonban végleges, nem áll szándékomban visszatérni a rali világbajnokságba. Ez lesz az utolsó kő, amellyel hozzájárulok ahhoz az építményhez, amelyet a Citroën Sport teljes csapatával együtt építettünk fel és kívánom, hogy ez az építmény a lehető legnagyszerűbb legyen.” – mondta a spanyol világbajnok Fréquelinnek.