Korea második legnagyobb autógyártója egy új kisautót dob az európai piacra. A Kia kisautó nevét egyelőre homály fedi, ezt csak szeptember második hetében, a Frankfurti Autószalonon fedi fel a gyártó.

A kisautó lendületes külsővel és tágas belsővel próbálja meghódítani a vásárlókat. Négy- és ötszemélyes változatban egyaránt elérhető lesz, csomagtere pedig alaphelyzetben 157 liter űrtartalmat kínál majd a csomagoknak.

Két fajta benzinmotor, egy egyliteres 60 lóerős és egy 1.1 literes 64 lóerős motor kerül egyelőre az autóba. 2005-től várható a dízel változat megjelenése. 14 és 15 colos felnivel választható majd az autó, mely a gyár szerint teljesít minden elvárást a passzív és aktív biztonság terén egyaránt.

Többek között az új kisautóval a Kia 2005-ig háromszorosára kívánja eladásai számát növelni. A Kia jelenleg az európai piac szegmenseinek 35%-át fedi le, amit két éven belül 85%-ra kívánnak feltornászni.
A kisautóból évente 150 ezer darab gyártását tervezik, melyből 88 ezer darabot exportra szánnak. Korea legrégibb autógyártója, a Kia jelenleg több, mint egymillió autót értékesít világszerte.