Kedvező árral és tetemes mennyiségű lóerővel érkezik a Mazda új sportkocsija, az RX-8-as. Az autó az RX-7-es hagyományait feltámasztva Wankel-motorral szerelt, ennek megfelelően az 1,3 literes lökettérfogatból 192 lóerő hozható ki. Létezik egy erősebb verzió is, mely már 240 lóerőt szabadít az útra.

A teljesítményhez és a remek felszereltséghez képest baráti áron kínálja hazánkban az RX-8-ast a Mazda. Az alapmodell az előzetes tervek szerint 7,5 millió forintba fog kerülni. Ez az ár 8 légzsákot, légkondicionálót, blokkolásgátlót és 16 colos könnyűfém felni készletet is tartalmaz.

Talán a kedvező ár/lóerő arány miatt jelenetős az érdeklődés az autóra Magyarországon is. Eddig 44 rendelést regisztráltak az RX-8-asra, noha az autó egyelőre még nem is látható a hazai szalonokban. Az autó magyar premierje az októberi autószalonon lesz. Miután már valós közelségbe kerül az autó, várhatóan nő a rendelések száma.

Nemzetközi szinten is kedvező fogadtatásban részesül az RX-8-as, így hazánkba csak korlátozott példányszám várható. A korábban tervezetett 18-20 autó helyett azonban 2003-ban lényegesen több, 70-80 RX-8-as várható.