A frankfurti Saab stand fő látványosságának szánt 9X tanulmány autó első képeit néhány hete hozta nyilvánosságra a Göteborgtól nem messze fekvő Trollhättanben székelő vállalat. A kompakt, sportos 9X bemutatását Peter Augustsson, a Saab Automobile elnöke a következőképpen kommentálta: ” Ez az autó egyfajta szándéknyilatkozat. Annak kézzelfogható bizonyítéka, hogy a Saab izgalmas útra lépett.”

A Saab központjában valóban felgyorsultak az események az elmúlt csendes évek után. Januárban az 1990-től 50 százalék tulajdonrészt birtokló General Motors megvásárolta részesedését vegyesvállalati partnerétől, a svéd Investor AB-től, így a Saab autóipari részlege teljes egészében a GM tulajdonába került.

Ahogy az felvásárlások, társulások után lenni szokott, az eladási tervszámok hamar megugrottak. A Saab 2000-ben 135 000 gépkocsit gyártott, az új tervek pedig már évi 250 000 darabról szólnak, melyet az évtized közepére szeretne elérni a gyár. A Saab – legnagyobb piacán – az Egyesült Államokban a jelenlegi 40 ezer darabos szám kétszeresét tervezi eladni 5 év múlva.

A forgalom növeléséhez persze új modellek szükségesek. A márciusi genfi autószalonon az elkövetkező öt évre legalább öt újdonság érkezését jelentették be. Ezek sorát nyitotta meg a 9X koncepció autó, az első igazi, sorozatgyártásba kerülő modell pedig a 9-3-as utóda lesz jövőre. A legkisebb Saab több karosszéria változatban készül majd, hogy minél szélesebb körben találhasson vásárlókra. Valószínű, hogy a kombi mellett kupé és kabrió változatot is terveznek az új 9-3-asból. A havas hazai pálya miatt a hagyományosan elsőkerék-hajtású kocsikból álló modellválasztékot négykerék-hajtású típusok bővítik a következő években.

Az új Saab a GM Epsilon platformjára épül, míg a jelenlegi 9-5-öst leváltó típus a GM-Fiat együttműködésben készülő prémium alaplemezre kerül. Egyes források szerint a 9X is megvalósul valamilyen formában, hiszen a Saab sportos, kategóriák közti modellt tervez. Ez az utoljára 1974-ben gyártott Sonnet sportkocsi modern leszármazottja is lehet. Az új modellt az Egyesült Államokban gyártanák, a Cadillac hasonló típusával együtt.

A General Motors márkák közti együttműködése nem csupán műszaki természetű. A pozíciók javítására a GM szorosabbra tervezi fűzni a márkái közti kapcsolatot, hogy azok egymást segítsék. Így az Európában is bevezetendő Cadillac modelleket egyes kereskedésekben együtt árulják majd a Saab típusaival, így az amerikai luxusmárka az európai prémiumautó népszerűségére támaszkodhat. Hasonlóképpen segítheti az Opel az európai flottaértékesítések növelésében a Saabot.

Az új Saabok érkezését és a forgalom bővítését a GM kassza támogatásával hatalmas beruházások előzik meg. A trollhättani üzemet 100 millió dollár költségvetéssel állítják át az elkövetkező újdonságok gyártására. Ez az összeg a legtöbb, melyet 1958 óta a gyár modernizálására fordítottak. Az átalakítás a paletta és a gyártás mellett a szervezetet és az értékesítési hálózatot is érinti. A költségcsökkentés céljával több országban összevontak egyes azonos funkciójú Saab és Opel egységeket, és elkészült a Saab új marketing és értékesítési stratégiája, melynek a gyár a Saab Unlimited nevet adta.

Eszerint a jövőben a svéd gyár autóival a vevők négy típusba sorolható, skandináv ízlés szerint épített értékesítési ponton – a márkaközpontokban, city centerekben, korlátlan partnereknél és hivatalos partnereknél – találkozhatnak. A márkaközpontok a Saab 100 százalékos tulajdonában lévő szalonok a világ nagyvárosainak legcsillogóbb címein nyílnak meg, hogy az eladáson túl a márka értékeit és szellemiségét is közvetítsék. A gyártó és a kereskedők közös tulajdonában álló city centerek első példája a berlini Saab City Center, melyet további, közel 100 hasonló követ a világ nagyvárosainak forgalmas, gyalogosok által látogatott részein.
A korlátlan és hivatalos partnerek a Saab márkakereskedői, akik kizárólag a svéd márkát árusítják és szervizelik sűrűn lakott területeken (korlátlan partnerek), vagy más gyártó modelljeit is kínálják, kevésbé forgalmas helyeken is (hivatalos partnerek).

Groska Mihály, a Saab magyarországi importőrének ügyvezető igazgatója szerint elképzelhető a koncepció hazai adaptálása. Az újszerű bemutatóterem a Polar Mobil Kft. jövőben felépülő központjában kapna helyet.