Kizárólag aszfaltpályák várták a versenyzőket Borsodban. Bár a versenyt megelőző napon még szakadt az eső a környéken, többnyire száraz pályákon autózhattak a versenyzők. Tizenkét gyorsasági szakaszt kellett teljesítenie a mezőnynek.

Janika magabiztos vezetéssel tizenkét gyorsaságiból kilencet megnyert, kettőn Érdi volt a leggyorsabb, míg az utolsót baleset miatt etappá nyilvánították. Az etap két időellenőrző állomás közötti útszakasz, ahol nem a táv megtételéhez szükséges idő számít.

Az első napi prológon Janika a leggyorsabb időt autózta így ő indulhatott pénteken elsőként. Érdi Tibor második helyen zárt a prológ után.

A második napon az első gyorsaságit Janika nyerte, a másodikat és a harmadikat Érdi. Benik Balázs (Toyota Corolla WRC) az első gyorson defektet kapott, így a 14. helyre futott be. A harmadik gyorsaságin Hideg Krisztián-Kerék István páros (Mitsubishi Lancer EVO V) és a Benik-Somogyi duó is egy híd korlátjának ütközött. Beniknek mindez egy első futóműbe és egy lökhárítóba került, de folytatni tudta a versenyt, Hidegéknek viszont ki kellett állniuk. “A gázpedál beleakadt a padlólemezbe, illetve az ütközőbe és amikor a következő kanyarban lassítanom kellett volna, a váltó maradt ötödikben s azzal már borultunk is ki a kanyarban. Néhány emberért hosszú perceket kellett gyalogolnom s mire visszatoltuk az útra az autót, már nem volt értelme tovább menni, annyit késtünk.” -nyilatkozta az eseményről Hideg.

Elek Istvánék Lancer EVO-jában a hajtókar átütötte a motorblokkot, majd a kiömlő olaj és benzin lángra lobbant. Elekéknek sikerült eloltaniuk a tüzet, de a motor nem javítható, a csapat kára eléri a hárommillió forintot.

Janika végig vezetve autózott, bár ezen a versenyen nem tudott úgy elhúzni a mezőnytől, mint azt Esztergomban tette.

A második nap után az összetett verseny élén az Ifj. Tóth -Tóth kettős állt, második az Érdi Tibor -Varga István duó volt. Az abszolút harmadik helyen egy N csoportos autó következett, a Tagai fivérek EVO VI-os Lancere, az összesítés negyedik helyezettje “Asi” és “Nándi”volt. Az Oroszlán fivérek (Mitsubishi Lancer) ötödikek, Szabó és Takács a hatodikak lettek VW Golf Kit-Carral a második nap végére. Hetedik Bútor Róbert és Tóth Vilmos Citroen Saxo Kit-Carral, nyolcadik Lancer EVO VI-tal az ifj. Angyalfi – Kazár kettős volt.

A Miskolc rali harmadik napján az első gyorsaságit, a versenyen a hatodikat az Ifj. Tóth János-Tóth Imre páros nyerte Peugeot 206 WRC-vel, 4 perc 44 másodperces időeredménnyel. Őket az Érdi Tibor-Varga István páros követte Subaru Impreza WRC-vel, az idejük 4:53. A harmadik a Tagai testvérpár lett Mitsubishi Lancer Evo VI Tommi Makinen Edition-nel, 5:02-es eredménnyel. Ugyanezzel az idővel ért célba a Benik Balázs-Somogyi Pál kettős is Toyota Corolla WRC-vel.

A harmadik napon, a kilencedik gyorsasági szakaszon Tagiék elütöttek egy operatőrt, így le kellett állítani a versenyt. A ralizást régóta filmező férfi sérülése szerencsére nem bizonyult súlyosnak, bár az első hírek komoly sérülésről szóltak. Az utolsó hírek szerint lába sem tört el. Mivel a 12. szakasz útvonala megegyezett a kilencedikével, a 12. szakaszt etappá nyilvánították.

“Elégedett vagyok a teljesítményemmel hiszen a két futam alaposan különbözött egymástól. Esztergomban murvás talajon, míg Miskolc környékén, aszfalton is bizonyított a versenyautó. Nagyon örülök a győzelemnek, de túlértékelni sem szabad, hiszen a java még hátravan. Azt sem szabad elfeledni, hogy mi már egy esztendeje ezzel a Peugeot 206-ossal versenyzünk, míg az ellenfeleinknek még nem volt idejük hozzászokni az új autóikhoz.”-értékelte a miskolci versenyt a négyszeres abszolút bajnok Ifj. Tóth.