A 110 lóerős jubileumi Octavia 1.9 TDI Elegance felszereltséggel hagyta el a gyárat, mielőtt németországi tulajdonosához került. Az Octaviák legnagyobb felvevő piaca Németország, így nem csoda, hogy az 500 000. példány is oda jutott.
A Csehországban készült ötszázezer Octaviából közel 350 ezer limuzin, a fennmaradó 150 ezer pedig kombi karosszériás. Az olyan különleges felszereltségű Octaviák, mint a Laurin & Klement, az RS és a 4×4 nem a Mladá Boleslav-i gyárban, hanem Vrchlabí-ban készültek.

A Skoda és a Volkswagen a napokban ünnepelte együttműködésének 10. évfordulóját. “Az első négy évben előkészítettük a sikert, amely a következő hat évre érett be.” – mondta Vratislav Kulhanek, a Skoda igazgatótanácsának elnöke. “Eredetileg 170 000 autót akartunk eladni évente. A következő 10 évre évi 600 000 autó a cél.” – tette még hozzá Kulhanek.

2000-ben a Skoda 435 000 autót adott el, ami háromszorosa az 1991-esnek és egyben új rekord.