www.kingoftheroad.hu www.vezess.hu

2012.07.05. 12:00

Szöveg: King of the Road

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

Kicsúszás, ütközés, büntetés, első hely

Kamionverseny, Donongton Park, Anglia

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

A FIA European Truck Racing Championship ötödik állomása a magyar csapat harmadik megmérettetését hozta, mivel az első két hétvégén a jármű építésének csúszása miatt nem tudtak elindulni. A három héttel ezelőtti, Jaramában megrendezett futamon debütálva már sikerült versenypontokat szereznie az istállónak, míg az angliai hétvégén inkább a büntetés keserű és a futamgyőzelem édes ízével ismerkedett a csapat.

OXXO Energy Truck Race Team pilótája, Kiss Norbert szombaton a 8. helyen kvalifikálta magát az első futamra, majd a hétvége első rajtja is fantasztikusan sikerült, aminek köszönhetően az első kanyarban már 5-nek fordult. Ezt a helyét azonban csak a második körig tudott tartani, mivel üldözője, a pontversenyben hatodik, cseh Markus Bösiger gyorsabbnak bizonyult nála. Miután az OXXO kamionja az egyik kanyarban lecsúszott az ívről, félig kihajtva a fűre, még ketten megelőzték mielőtt Mika Makkinen elé visszatérhetett volna a pályára. Ettől kezdve hatalmas csatát vívott az összetettben hetedik finn és a magyar versenyző, ami egészen a futam végéig tartott. A befutóra Norbi szépen tartotta előnyét, aminek köszönhetően megmaradt a 8. helyen, ami nagyon fontos pozíció, ugyanis a második futamban az első nyolc versenyző rajthelyeit felcserélik, így a 8. első lesz, a kilencedik pedig marad kilencedik rajtkockában. Ennek köszönhetően az OXXO kamionja a második futamon az élről indulhatott.
Ezt a rajtot is jól kapta el Kiss Norbi: sikerült elsőnek fordulnia, miközben próbálta tartani pozícióját. Pár kör alatt azonban az pontversenyben nyolcadik Dominique Lachéze megelőzte, miután Norbi további védte második helyét ellenfeleivel szemben. A futam felétől azonban ráesett a mezőny, megérkezett az első helyen álló Hahn és az élmenők, akik elől ugyan Norbi zárta az íveket, csakhogy az egyik Renault által pályára folyatott olajon a fehér MAN megcsúszott, amit a mögötte lévő két kamion azonnal ki is használt és az ideális íven megelőzték a magyar versenyzőt. A 4. hely is komoly eredmény lett volna, ha az utolsó körben az összetett második Antonio Albacete egy kanyarban nem húzza rá a kormányt Norbira, akinek esélye sem volt megállnia, így oldalról nekiment a spanyol pilótának, majd tolta őt a kavicságy felé. A szétválás után Albacete nagy gázzal továbbment, a magyar kamion viszont bal első defektet kapott. Így persze a mögötte érkezők is lassan megelőzhették, ám Norbi nem adta fel.  A cél felé közeledve az MAN kereke füstölt és veszettül rázott, mégis sikerült behoznia a kamiont a hetedik helyre, aminek megtartása végül csak centimétereken múlott.
A szombati második futam után veszélyes vezetés miatt a FIA öthelyes rajtbüntetéssel sújtotta az OXXO csapat magyar versenyzőjét, amely döntést a pályabírók elmondása alapján hozták, az OXXO által bemutatott felvételeket ehhez nem vették figyelembe. Emiatt a vasárnapi időmérő 8. helye, a büntetés miatt csak a 13. pozícióba kvalifikálta Norbit. Az angolos időjárás azonban a csapat segítségére volt: hol szakadt az eső, hol tűzött a nap, aminek köszönhetően Kiss Norbi hosszas küzdelmek árán felküzdötte magát a 8. helyre. A váltakozóan száraz és vizes aszfalton Norbi a 3. leggyorsabb volt a mezőnyben, így végül az előtte autózók nyakában ért a célba.
A 8. helynek köszönhetően a vasárnapi második futamon ismét az élről indulhatott a fehér kamion, mikorra a nap is kisütött, a pálya pedig teljesen felszáradt, így az esélyek teljesen kiegyenlítődtek. A csapat a száraz pályára alkalmazott beállításokkal küldte ki a kamiont a boxból, ami utólag jó döntésnek bizonyult: Norbi elhozta a rajtot és kezdett elszakadni üldözőitől. Mögötte nagy csata dúlt a dobogóért, de Norbi egy pillanatra sem volt veszélyben. Körről-körre szinte tizedre pontosan ugyanolyan időket futott, ezért nemhogy csökkent volna az előnye, hanem még fokozatosan növekedett is. A gumik jól bírták a versenyt, nem fogytak el idő előtt a kamion alól, csak mikor már a többiek is lassulni kezdtek. Norbi eközben hibátlanul vezetett és hatalmas előnnyel nyerte a futamot, ezzel megszerezve az OXXO Energy Truck Race Team idei első győzelmét, melyben nagy szerepe volt a lökdösődéseknek, a büntetésnek, az időjárásnak és a szabályoknak is. Legtöbbet mégis Kiss Norbert és a csapattagok tettek a győzelemért, amivel a pontverseny 10. helyére léptek előre. Ezúton is gratulálunk!

A 2012 FIA European Truck Racing Championship versenyzői pontverseny állása

Helyezés
PilótaIsztambulMisanoJaramaNogaro
Donington Park
Összesen
1
Jochen Hahn (DEU)
60
43
47
3747234
2
Antonio Albacete (ESP)47
49
46
44
46
232
3
Markus Östreich (DEU)34
42
39
2523
163
4
Adam Lacko (CZE)36
34
20
35
23
148
5
David Vrsecky (CZE)20
36
20
15
37
128
6
Markus Bösiger (CHE)20
15
31
27
27
120
7
Mika Makinen (FIN)
18
9
29
20
5
81
8
Dominique Lachéze (FRA)13
11
11
21
16
72
9
Anthony Janiec (FRA)
10
12
5
17
19
63
10
Nobert Kiss (HUN)0
0
3
4
20
27
11Javier Marriezcurenna (ESP)0
0
6
13
0
19
12
Rene Reinert (DEU)6
4
3
5
0
18
13
Matthew Summerfield (GBR)7
0
0
0
5
12
14
Gert Körber (DEU)0
11
0
0
0
11
15
Jeremy Robineau (FRA)0
5
0
0
4
9
16 =
José Rodrigues (PRT)0
0
7
0
0
7
16 =
José Bermejo (ESP)0
0
4
3
0
7
18
Jean Philippe Belloc (FRA)0
0
0
6
0
6
19
Jean-Pierre Blaise (BEL)1
1
0
0
0
2
20
Franky Voijisek (CZE)0
0
1
0
0
1

Forrás: oxxoracing.com / fia.com

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés

Benzin:405.0 Dízel:408.0

49 éves Ikaruson utaztunk

Jobban nézik az utcán, mint bármelyik Ferrarit. Magyarországon mindenkinek mond valami személyeset az Ikarus

Az öreg, piros, vidám magyar busz minden járókelőnek mosolyt csal az arcára, nosztalgikus emlékeket húz elő mindenkiből, aki elmúlt 40.

Szavazás

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

Hirdetés