A közlekedési tilalom, ismertebb nevén kamionstop a legnagyobb marhaság. Meg lehet figyelni, mikor történnek a legsúlyosabb kamionbalesetek: hétfő hajnalban. Egyszerre indul meg mindenki vasárnap este. Nincs értelme ennek a szabályzásnak, mivel a vezetési és pihenőidőkre vonatkozó előírások szerint hetenként 24 ill. 45 óra pihenőt kell tartaniuk a sofőröknek, akkor is, ha olyan országban vannak, ahol nincs kamionstop. Ez - mivel a gyárak, cégek ekkor zárva vannak - leggyakrabban úgyis szombat - vasárnapra esik, azaz nem sok értelme van feltorlaszolni hétvégére a járműveket, hiszen azok, a heti pihenőt így is, úgyis megtartják - márpedig a túlnyomó többség ma már megtartja. A tilalom ésszerűtlen is sok esetben, pl. a svájci épjszakai tilalom, mivel akkor tiltja meg a közlekedést, mikor a legkisebb a forgalom. Probléma az is, hogy az egyes országok között még véletlenül sincs összhang a tilalom tartamát illetően, s nincs megfelelő parkolókapacitás a tlialom hatálya alá eső járművek részére. Persze, már ahol van tilalom. Mert nincs a következő államokban: Benelux országok, Brit - szigetek, egész Skandinávia, Volt szovjet államok, a Balkán nagy részén, időleges, regionális tilalom Spanyolországban. Több országban nincs, mint ahányban van! Aki kitalálta, szeretettel várom, ha otthon leszek. Megállok valahol Pest közelében, beül a kocsiba - tele a hűtő kajával, sör is van - és "pihenjen" a 40 fokban egy teljes hétvégét. Én hazamegyek, ő maradjon ott, izzadja végig.
Voltam élőállatos sofőr. A jószágokat max. 30 fokos raktér hőmérséklekletig lehet szállítani. Egy kánikulai hétvégén a fülkében 60 fok van. Az ember kibírja, ő nem számít. De legyen tél. 20 - 30 liter gázolaj bánja a hétvégét, a fűtés és az ehhez kapcsolódó motorjáratás miatt. Egyébként: amióta kamionos vagyok (12 éve), ha a munkaidőmbe belefér, és a lakóhelyem (Budapest) útba esik, úgy megyek tilalomban is kövér gázzal haza, mint a huzat. Ha nem tetszik: lásd fentebb, jöhet leváltani a közlekedési ilyen - olyan hozzánemértő szakminiszter úr!



























































