A korábbi pletykákkal ellentétben a jelek szerint mégsem kizárólag targoncákat, hanem városi és helyközi kialakítású elektromos buszokat is gyártanak majd Komáromban – adta hírül a Magyarbusz Facebook-oldal.

A BYD jelenleg is építés alatt álló franciaországi üzeme mellett a tervek szerint a jövőben innen látja el buszokkal az európai piacokat, és itt készülnek majd a cég járóképes alvázai is. Sőt, a hírek szerint a kész BYD típusok mellett az angol autóbuszpiacon vezető szereplőnek számító Alexander Dennis céggel együttműködésben gyártott autóbuszok vázszerkezeteit is itt hegeszthetik össze – így még az is előfordulhat, hogy hamarosan Enviro 200-asokat is gyártanak majd kis hazánkban.

A BYD első elektromos busza mindössze alig hét éve, 2010. szeptember 30-án gördült le a gyártószalagról. A rövid idő alatt magát globális multivá kinövő cég azóta több mint 10 000 elektromos autóbuszt gyártott, amelyek Kínától kezdve Európán át az Egyesült Államokig számtalan országban megtalálhatók.

A vállalat jelenleg összesen négy buszgyárral rendelkezik világszerte, amelyek összesített gyártási kapacitása eléri az évi 7000 darabot.

(Fotók: MTI/Krizsán Csaba)