A Currus Aries névre keresztelt Volvo 8BR alvázas busz, lényegében egy második prototípus, melyet a 100 százalékban állami tulajdonban lévő Currus fejlesztett ki az Ikarus Járműtechnikával szoros együttműködésben. Az új prototípus elkészítését a 2014-ben életbe lépett Euro VI-os kibocsátási norma indokolta, az előző változat ugyanis még Volvo Euro V-ös normákat teljesítő motorral  épült.

Széles Gábor, az Ikarus elnöke kiemelte, hogy a gyártás érdekében 1,5-2 milliárd forintos beruházást hajtottak végre Székesfehérváron. Ezenkívül még azt is találta mondani, hogy az érdekeltségébe tartozó székesfehérvári gyárban terveik szerint évente 3 ezer autóbusz készülhet, ezzel több mint 600 embernek munkát adva. Ez önmagában azért érdekes, mert a régióban meredeken exportra termelő lengyel Solaris 2500 embert alkalmaz és évente közel 1500 buszt tud legyártani. Ehhez tehát Székesfehérváron minimum az ipar 4.0 jellegű fejlesztésekre van szükség, az pedig jóval többe kerül néhány milliárdnál.

Simicskó István a rendezvényen elárulta, hogy a honvédségnek jelenleg 134 autóbusza van, melyek átlagosan 200-300 ezer kilométeres futásteljesítménnyel rendelkeznek. Átlagéletkoruk pedig megközelíti a 25 évet. Éppen ezért szükség van új autóbuszokra a katonák szállításához a határhoz, vagy a balkáni missziók teljesítéséhez.

(Fotó: kormany.hu, szekesfehervar.hu)