Négy évvel ezelőtt Budapesten állt forgalomba az egyik legnagyobb második generációs Mercedes Citaro flotta. A modellből 161 darab van forgalomban a fővárosban. 2013-ban Bécs szintén a Citarók mellett döntött, azonban a helyi közlekedési társaság, a Wiener Linien is C2-es Citarók vásárlásáról döntött.

Az Osztrák-Magyar Monarchia egykori fővárosában már 221 darab második generációs Citaro közlekedik. Ráadásul náluk kötött ki az 50 ezredik példány. A jubileumi darab egy négytengelyes, 19,73 méter hosszú Citaro Capacity. Ennél jobb buszt metrópótlásra nehezen lehetne keresni, hiszen negyedével több utast képes elszállítani egy sztenderd csuklóshoz képest. Fedélzetén ugyanis legalább 168 utas fér el. Az utastérben ráadásul a szokásosnál nagyobb felületű peronok érhetőek el, így több hely van a kerekes székkel és a babakocsival közlekedők számára.

Bécsben viszont nem metrópótlásra használják, hanem a forgalmasabb vonalakon vesz részt az utasszállításban. A jármű irányítását az elektro-hidraulikusan kormányozható negyedik hátsó tengely könnyíti meg. Ezzel a megoldással ugyanis csökkenthető az autóbusz fordulóköre.

Az osztrák főváros 62 darabot vásárolt a Mercedes Citaro Capacityből. Az 50 ezredik darab épp olyan piros-fehér fényezésű, mint a többi, csak egy szám hirdeti, hogy a Mercedes újkori történetének egyik büszkeségéről van szó. A Citaro jelenleg a legsikeresebb városi buszcsaládnak számít. A modellt 20 éve gyártják és CNG, illetve hibrid hajtással is elérhető. Jövőre pedig érkezik a modell teljesen elektromos változata, melyet már az önvezető korszakra is felkészítenek.