A lakóautók építésével foglalkozó német Pössl elkészítette a valaha volt legjobb Citroën SpaceTourer-t. A jármű színe ugyan kissé megosztó lehet, hiszen a babakék fényezés nem mindenkinek a szíve csücske. A belső tér azonban tökéletesen hozza az ilyen kategóriájú lakóautóktól elvárható szintet.

A jármű megépítésénél fontos szempont volt, hogy a rendelkezésre álló tér a lehető legjobb variálhatóságot biztosítsa. A hasábtestből fakadó egyterűség már eleve sok kombinációt tesz lehetővé, de a lehető legjobb utastér megálmodására szükség van szakértő kezekre is.  Az utastér a padlólemezben található sínrendszernek köszönhetően szabadon variálható, emellett az első utasülések más konkurens modellekhez hasonlóan hátra fordíthatók.

A furgon nappal négyszemélyes személyszállítóként, este pedig hotelfurgonként használható. A hátsó üléspad lehajtásával, valamint két kiegészítő ágylap felhajtásával kétszemélyes hálóágy alakítható ki benne. De akkor még nem is beszéltünk a tetőn található háló részről.

A lakóautóban kihajtható asztal, emellett több tárolószekrény is helyet kapott. A jármű bal oldalában egy kivehető konyhaszekrény is megtalálható, melyben kétégős gázfőzőlap, valamint egy mosogatótálca áll rendelkezésre. Ezeket használaton kívül időszakokban egy-egy fekete lappal le is takarhatunk, így nyerve újabb rakodófelületeket. A romlandó ételek, az üdítők, illetve sörök tárolására pedig egy kisebb hűtőládát is beszereltek.

A lakályos berendezés kissé a csomagér rovására megy, mert hátsó ruhásszekrény kihasít egy kisebb területet a hátsó traktusból. Cserébe viszont a kétszemélyes ágy egészen a hátsó ajtóig kihúzható, így még a nyújtózkodásra is marad hely. A belső térben felhasznált színek és velúr anyagok nem túl hivalkodóak, inkább a hétköznapiságra mennek, viszont a kék cérnavarrás és fejtámlák alá hímzett feliratok eleganciát sugallnak.

A lakóautó ára 41 ezer amerikai dollárról indul, tehát megközelítőleg 11 millió forintot kell kicsengetni érte. Ezért a pénzért csak az 1.6 literes, 94 lóerős BlueHDI blokk van benne, ennél erősebb dízelmotorért némi pluszt kell letenni az asztalra a Pössl-nél.