A budapesti körúti villamos megjelenésével terjedt el a bliccelésnek az a formája, amikor az utas a villamos ütközőjébe kapaszkodva igyekezett elkerülni a díjfizetést. Ezt nevezik tujázásnak. Ma már jóval ritkább, mint az 1960-as években, de kedden ismét bemutatta valaki.
tuja

A Petőfi hídon fotóztak le egy fiatalt, aki a villamosba kapaszkodva utazott – a képet a Pesten Hallottam Facebook-oldalon osztották meg. Nem tudni, hogy spórolni akart, vagy fogadásból tette, mindenesetre nem veszélytelen ez a mutatvány. 2008-ban meg is sérült egy hasonló akció során egy fiatal. Ugyanakkor a tujázás és szörfözés is, amikor a kocsik között utazik valaki tilos, szabálysértésnek, de súlyosabb esetben bűncselekménynek is minősülhet.

tuja2

Egyes források szerint a tujázik kifejezés egy szleng, a hátulja+zik kifejezésből ered, mivel a villamos hátsó ütközőjén utaztak a leginkább fiatalkorú utasok. Kutatások szerint ez nemcsak a villamosjegy megspórolásáról szólt, de néha egy csapatba való bekerülés feltétele is volt.

tuja1

Fotó: Fortepan