Az Oshkosh immáron száz éve foglalkozik haszonjárművek gyártásával. Az amerikai cég nemcsak katonai és civil teherautóiról híres, hanem speciális, repülőtéri tűzoltóiról is. A vállalat nemrég mutatta be vadonatúj, Striker típusú tűzoltóautóját, mely jelenleg az Oshkosh legnagyobb teljesítményű repülőtéri tűzoltójárművének számít.

A 8×8-as hajtásképlettel és összkerékhajtással rendelkező járműben két 16 literes, 770 lóerős, Scania V8-as erőforrás dolgozik. Azért kettő, mert ebben a szegmensben égető szükség van a teljesítményre. A teherautó össztömege ugyanis 62 tonna, ami negyedével nagyobb, mint mondjuk egy utcai kamion össztömege.

Oshkosh Airport Products in Appleton and Neenah, Wisconsin, USA

A Striker 17 ezer liter víz és 2400 liter hab szállítására alkalmas, ennek köszönhetően hatékonyan vethető be az esetleges repülőtüzeknél. Persze a nagy kapacitás mellett a gyorsaságra is szükség van, de szerencsére a speciális tűzoltójármű ezen a téren sem vall kudarcot, hiszen a két motor együttesen 3183 Nm maximális nyomaték leadására képes, amivel legfeljebb 110 kilométer/órás végsebességgel tud haladni.

Tracy Munden, assembling cab of vehicle in Neenah, Wisconsin, U

Egy ekkora monstrumnál továbbá szükség van a jó manőverezőképességre, menetstabilitásra és a megfelelő fülkekialakításra. Emellett az olyan speciális eszközöknek is nagy hasznát vehetik a mentőcsapat tagjai, mint például a kinyújtható kar, mellyel akár egy repülőgép utastere is átlyukasztható, hogy nagy mennyiségű habot vagy vizet fecskendezzenek be.