Vivien a Borsnak mesélte el, hogy a Hősök terén akart leszállni a troliról a kisfiával, de mivel a babakocsit egyedül nem tudta leemelni a troliról, egy nő segített ebben neki.

“A sofőr kinyitotta az ajtót, a hölgy fogta alul, én pedig fölül a babakocsit, így próbáltunk leszállni. A következő pillanatban azonban a vezető rácsapta az ajtót a babakocsiban fekvő gyerekemre, csak azután nyitotta ki újra, hogy az egész busz hangos kiabálásba kezdett. Amikor a segítségem leért Benett-tel, legnagyobb megdöbbenésemre az orrom előtt újra bezárult az ajtó.”

Vivien hiába szaladt oda a sofőrhöz, hogy a gyerek mással maradt lent a megállóban, és hiába kiabáltak az utasok is, a vezetőt ez nem érdekelte, és elindult. Miután a nő számon kérte a sofőrt, azt a választ kapta, hogy “fogja be, vagy ledobom! Majd a következő megállóban leszáll!”

Vivien a Benczúr utcánál tudott csak leszállni, visszarohant a Hősök terére, ahol az ismeretlen nő szerencsére megvárta a kisfiával. Vivien a BKK Központnál bejelentést telefonon és levélben is, de azt a választ kapta, hogy 30 napos határidővel foglalkoznak az ügyével. A Bors is megkereste a BKK-t, de eddig nem kaptak választ kérdéseikre.