Használt hibrid buszokat venne a BKV

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2017.01.10. 12.19

Használt hibrid buszokat vásárolna a BKV. Ezek azonban nem a korábban világgá eresztett csuklós buszok lennének, hanem várhatóan külföldről behozott járművek.

Használt hibrid buszokat venne a BKV

A fővárosi hibrid buszok története még 2015. március elsején indult, amikor a BKK alvállalkozójánál, a T & J Busz Projekt Kft.-nél forgalomba állt 28 darab, Volvo 7900A típusú autóbusz. Tavaly nyáron ugyanakkor az alvállalkozó offshore háttere miatt a BKK felmondta a szerződést és a csuklós, BKK specifikus flotta gyakorlatilag parkolópályára került.

A T&J Busz Projekt Kft. az összes alvállalkozó közül a legmagasabb, 934 forintos kilométerdíjat kért a hibrid buszok üzemeltetéséért. Így a BKK-nak lényegében közel 100 forinttal többe egy-egy hibrid busz, más, Euro 6-os dízel üzemű csuklós buszokhoz képest.

A BKV néhány nappal ezelőtt írt ki 25  darab használt, szóló kivitelű hibrid busz beszerzésére. A kiírás szerint a megvásárolandó flottának homogénnek kell lennie, azaz egy márkától érkező modellekből szükséges állnia. A tenderen minimum 10, de maximum 15 darab autóbusz, opcionális megvásárlására is ajánlatot kell tennie a jelentkezőknek. Az ajánlatokat február 15-ig lehet benyújtani.

Nagy kérdés, hol vannak éppen most elfekvőben hibrid buszok, az viszont biztos, hogy Bécs éppen nemrég selejtezett le hároméves, Volvo 7900-as gyártmányú autóbuszokat. Igaz, az osztrák fővárosban csak hat darab ilyen autóbusz volt szolgálatban, tehát az ajánlattevőknek még nyújtózkodniuk kell további járművekért. A hiányzó mennyiség egy része azonban lehet Lengyelországból jön majd, hiszen ott nemrég került eladósorba 10 darab Volvo, szóló hibrid busz. 

Kommentek

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósokat pedig szidják a kamionsofőröket.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

F1: Túl kicsi a rajtszám? Nem indulhat az autó!

A Nemzetközi Automobil Szövetség megszigorította a rajtszámok és versenyzői nevek megjelenítésére vonatkozó előírásait, a Spanyol Nagydíjtól elvileg képesek lehetünk messzebbről azonosítani a pilótákat.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Alonso: A célba érés már nagy eredmény lenne

Fernando Alonso 2017-ben Forma-1-es versenyen még nem jutott el a kockás zászlóig, reméli, hogy a frissített Honda-motorral Szocsiban legalább a célba érés összejön végre.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.