Svédországban elköltöztettek egy egész várost

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2016.11.20. 12.35

Egy fagyos reggelen az északi sarkkörtől északra fekvő kis svéd bányaváros, Malmberget lakói azért gyűltek össze, hogy szemtanúi legyenek annak, amikor egész életterüket hét kilométerrel messzebb szállítják.

Svédországban elköltöztettek egy egész várost

A nagy svéd bányavállalat, az LKAB, a dán Mammoet túlméretes szállítmányokat fuvarozó vállalat és a NYAB svéd építő vállalat közös vállalkozásában 30 házat és többlakásos épületet – köztük több 230 tonna súlyút – szállított el nemrég a közeli Koskullskulle-be. A házak között akad olyan, amit még 1909-ben építettek. „Elhatároztuk, hogy kulturális és történelmi okokból megmentjük őket. Ezek közül néhány Malmberget legrégebbi házai közé tartozik, melyek az LKAB dolgozói számára épültek” – mondta Maritha Mossberg, az LKAB szóvivője.

A házak szállításában Allison automata sebességváltóval szerelt Scania R 620 -as teherautók vettek részt. Először betolattak a házak alá, majd a Mammoet csapata lassan felemelte a 63 tonnás, 18 tengelyes Nicolas MHD trélert, így kiegyensúlyozva és elosztva a házak súlyát a 144 kerekes tréleren.

Költöztetés Scaniával (1)

A tréler teherbírása maximum 36 tonna tengelyenként, ami a hosszú pótkocsi teljes teherbírását 600 tonna felettivé teszi” – jegyezte meg Trond Friis, a Mammoet sofőrje. A vontató hátsó részén elhelyezett generátor látja el energiával a tréler hidraulikus és kormányzási rendszereit, mely rendszereket a pótkocsi elején ülő szakember kezel a szállítás közben.

A Mammoet gyorsan dolgozva, az egyes házak felhelyezése után, kevesebb, mint egy óra alatt teszi meg az egész hét kilométeres távolságot. Az épületekből tizennégyet költöztettek át októberben, a maradék házak elszállítását 2017-ben tervezik. Ezt követően a város alatt később újabb vasérc bányát nyitnak.

 

 

 

Kommentek

15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

Szebb is, erősebb is a Hyundai új raliautója

Bemutatta WRC versenyautójának harmadik kiadását a Hyundai. Nagyobb teljesítményét az új WRC szabályzatnak, dögös külsejét a kupé karosszériának köszönheti

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

F1: Rosberg átvette a bajnoki kupát – videó

Pénteken este Bécsben megtartották a Nemzetközi Automobil Szövetség díjkiosztó gáláját, amelyen a visszavonuló Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is átvette a kupáját. Képek és videó az eseményről.

Meglepte a világot a leghíresebb tévés

Rosberg megdöbbentő bejelentéséig leginkább az foglalkoztatta a sajtót, hogy megérdemelte-e a vébécímet, és, hogy Hamilton miként taktikázott ellene. Jeremy Clarkson meglepő választ adott a kérdésre: kinek kellett volna nyerni a vébét?

Menekülő halálos gázolót fogtak a zsaruk

Egy gyalogos halálra gázolása után megállás nélkül menekült az az autós, akit pár órával később elfogtak a rendőrök.

Bevezetik a szürke rendszámot

Külön rendszámtáblát lehet igényelni tavasztól a kerékpárszállításhoz a kormány tervei szerint.

Csúnya kamionbaleset Zalában

Két kamion ütközött Zala megyében, az M70-es autópálya felét lezárták.

Lerohadtál? Így vontassál!

Itt a tél, a hideg, a hó: megnőtt az esélye, hogy akár kocc, akár lemerült akku, akár befagyott üzemanyagszűrő miatt kötélvégre kerüljön az autós.

F1: A Mercedes már Verstappennel cicázik

Nico Rosberg visszavonulásának bejelentése után pár órával a Mercedes-csapat már a Red Bull-os Max Verstappennel évődött a Twitteren az üresedés betöltéséről.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.