Egy egész családdal végzett a mobilozó kamionos

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: Bors
Dátum: 2016.11.01. 09.56

Sokkoló felvételt hoztak nyilvánosságra egy négy ember – közülük három kisgyermek – halálát okozó baleset kapcsán.

Döbbenetes családi tragédiát okozott a mobilfüggőség. Egy lengyel kamionsofőr, Tomasz Kroker tíz év börtönt kapott a brit Reading-i Koronabíróságon, mert négy ember – köztük három gyermek – halálát okozta azzal, hogy nem az utat figyelte, helyette a telefonját nyomkodta – írta a Bors.

Minderről megrázó erejű bizonyítékot tártak a bíróság elé: a felvételen jól látszik, amint a zenét hallgató Kroker szinte a szemét lesütve nézi a telefonját. Próbál zenét váltani, és észre sem veszi az előtte álló kocsisort. Amikor mégis, és megragadja a kormányt, már késő: belerohan egy autóba, melyet szinte teljesen maga alá gyűr.

A járműben három gyermek utazott: Josh és Ethan Houghton, az édesanyjuk, Tracey és Aimee Goldsmith, az anya élettársának kislánya. A fiúk 11 és 13, a kislány 11, az anya pedig 45 volt. Mind a négyen a helyszínen életüket vesztették.

A bíróságon kiderült: a sofőr nagyjából egy kilométeren át nem figyelte az utat. A bírónő, Maura McGowan szerint annyira figyelmetlen volt, hogy gyakorlatilag be voltak csukva a szemei. A legmegdöbbentőbb, hogy a kamionossal egy órával korábban iratta alá munkaadója a szerződése szigorítását, ami szerint megígéri, a vezetés közben nem fog többet mobilozni. Ráadásul a fiatal sofőr maga is édesapa, öt hónapja született meg gyermeke.

Tracey élettársa, Mark Goldsmith szemtanúja volt a balesetnek, vele másik gyermeke, a 13 éves Jake utazott. Egy családi kempingből érkeztek haza, de nem fértek el egy autóban. Maga is balesetet szenvedett, több bordája eltört.

F1: Hamilton nem akar nyílt lapokkal játszani

Lewis Hamilton azt kérte a Mercedestől, hogy hagyjanak fel a pilóták vezetési adatainak megosztásával, szeretné, ha megtarthatná a titkait.

Komoly baj van a magyar jogosítványok megújításánál

Nem minden háziorvos végzi el az alvászavar szűrővizsgálatát a jogosítványok megújításakor, holott erről 2015 óta jogszabály rendelkezik.

Folyik a benzin a BMW villanyautójából

Átfogó visszahívást kezdeményezett a BMW az USA-ban, vélhetően globális folytatása is lesz az ügynek. Az i3-as városi villanyautók hatótávolság-növelőjével van gond.

Beelőzi a BMW M5-öt az Alpina B5!

Az új generációs BMW 5 sportverziója még távolról sincs kész, a márka legfőbb tunere, az Alpina azonban heteken belül bemutatja a maga M5-gyilkosát.

Ford egy BMW és egy Mercedes ellen

Három vadorzó turbómotorral, 500 Nm körüli nyomatékkal. BMW M2, Ford Focus RS, Mercedes A 45 AMG: melyik a leggyorsabb, a legszórakoztatóbb, vagy egyszerűen a legjobb?

Ezek a világ leginkább tiszteletre méltó autógyártói

A Fortune magazin évről évre felállítja az ötven leginkább nagyra becsült nagyvállalat globális rangsorát. Az autógyártók nem képviseltetik magukat nagy számban.

Ömlik a kínai Audi

A Volkswagen felfuttatja az Audi gyártását Kínában. Elsősorban hibrid és elektromos hajtású modellekkel bővítik majd a kínálatot.

Hamilton: Undorító, amit Ricciardo csinál

Lewis Hamilton azt mondja, kizárt, hogy Daniel Ricciardóhoz hasonlóan cipőből pezsgőzzön a dobogón.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

Karambollal végződött a robotautók első versenye

Mindössze két autó indult az új Roborace széria legelső futamán. Egyikük karambolozott és kiesett a versenyből, a másik gond nélkül teljesítette a távot.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Lotus 007: leghíresebb márkatársát köszönti az Evora különkiadása

Különleges kezelésnek vetette alá a fél éve bemutatott Evora Sport 410 modellt a Lotus. Az egyedi munka a világ talán leghíresebb Lotusa előtt tiszteleg.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.