Szélnek ereszti Ikarusait a BKV

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2016.10.17. 15.26

Félszáznál is több Ikarustól válik meg a BKV több autóbuszgarázsa. Ezekkel már biztosan nem fognak metrót pótolni.

Szélnek ereszti Ikarusait a BKV

A BKV a honlapján tette közzé nemrég azt a listát, melyből lehet szemezgetni az érdeklődőknek. Ebből tisztán látszik, hogy a közlekedési társaság 54 darab Ikarus autóbuszt és egy darab ZIU-9-es trolibuszt kíván értékesíteni. Az eladásra kínált buszok többsége a típusok tekintetében nem homogén, hiszen van közte 435-ös, 280-as, 260-as is.

Az egyik legolcsóbb darabnak a dél-pesti autóbuszgarázs által kínált Ikarus 260.45 számít, melyet 1991-ben gyártottak. Az autóbuszért 210 000 forintot kérnek el áfa nélkül. De nem ő az egyetlen, amelyet ilyen kedvező áron kínálnak. Igaz, az olcsóbb daraboknál számítani kell arra, hogy a felépítmény nagymértékben korrodálódva van, emellett a buszok irdatlan magas futásteljesítménnyel rendelkeznek.

A járművek egy része ugyanakkor még jövő év elejéig-derekáig érvényes forgalmi vizsgával rendelkezik, ami mindenképpen örvendetes momentum lehet jövendőbeli sorsuk szempontjából. Több autóbuszt azonban 360 000 forint + áfa eladási áron szeretne értékesíteni a BKV. Ezek többsége Ikarus 435 típusú csuklós autóbusz, azonban túlnyomó részük üzemképtelen állapotban van.

A társaság által készített visszterhes adásvételi szerződésben egy érdekes rész is szerepel. A dokumentumban foglaltak szerint a vevő nyilatkozik, hogy tudomása van arról, hogy az eladónál (BKV) a fővárosi közösségi közlekedési intézményrendszer, valamint az autóbusz-ágazat átalakítását célzó új szervezeti struktúra kialakítása van folyamatban, melyhez minden támogatást, segítséget és nyilatkozatot megad, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy az eladó egyoldalú jognyilatkozatával a BKK, illetve az esetlegesen létrehozandó, az eladó tömegközlekedés-üzemeltető, illetve az autóbusszal végzett közforgalmú személyszállítási feladatát átvevő gazdasági társaságot jelen szerződésben saját helyébe léptesse.

 

 

Kommentek

Élesben veti be elektromos haszonjárműveit a Mercedes

Bár még nincs sorozatgyártásra alkalmas elektromos változat a Vitóból és a Sprinterből, mégis élesben tesztelhetik őket a következő években.

Hivatalos: jön az új Ikarus

Cseppfolyós földgázzal (LNG) hajtott buszok gyártásába kezd az év második felében az Ikarus.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz, ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

Darth Vader egyszerűen kamionná vált

Egy dizájner olyan Kamazt gondolt ki, melyre legszívesebben már most felülnénk, mert ötvözi a versenykamionokat és az űrhajókat.

A legkomolyabb játék, amit idén látsz

A Toyota Hilux tavaly történelmi eredményt ért el: Ausztrália legnagyobb számban eladott gépkocsijaként zárta az évet.  Ennek örömére készült el az életnagyságú gyerekjáték.

Ha nincs meg a sofőr, nincs büntetés – Nyilatkozott a rendőrség

Az ORFK közlése szerint a közterület-felügyelet kameráival nem lehet az objektív felelősség alapján bírságolni.

Targoncás oktatófilm, csak erős idegzetűeknek

Nagyon kel vigyázni, nehogy egy lehulló tapétavágó beleálljon a fejedbe, mikor épp leveszed a kobakot.

F1: Rajzfilm készült Vettel futamgyőzelméről

Elindult az új szezon, megérkezett a MiniDrivers első rajzfilmes összefoglalója is.

Különös autót fotóztak a Ferihegyi reptérnél

Olvasók küldte a fotókat, ilyet nem látni túl sűrűn itthon. Persze előfordul.

Nézd meg, hogy kell helyesen használni a körforgalmat

Remek kis animáció demonstrálja, hogyan is kell használni a többsávos körforgalmat.

F1: Dokumentumfilm-sorozatban égeti magát a McLaren

Rosszabbkor nem is készülhetne film a csapat és a versenyzők színfalak mögötti munkájáról, de a McLaren és az Amazon idén mégis erre készül.

Titkok az új Suzukiról

Stratégiát váltott a Suzuki: míg a kifutó Swift formaterve alig tér el elődjétől, az új jóval kevésbé hasonlít rájuk. A design részleteiről a főtervezőt kérdeztük.

F1: Wehrlein dicséretet, és nem kritikát érdemel

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn keményen kritizálta azokat, akik kritikát fogalmaztak meg az Ausztrál Nagydíjtól visszalépett Pascal Wehrleinnal szemben.

A főnök még több Verstappent akar az F1-be

A Forma-1 motorsportért felelős igazgatója, Ross Brawn arról álmodik, hogy a közeljövőben még több Max Verstappen versenyez majd a sorozatban.

F1: Ha gyors a Ferrari, Vettel marad

A Ferrarinak akkor van a legnagyobb esélye a Sebastian Vettellel való szerződéshosszabbításra, ha gyors autót adnak alá. De mi lesz Räikkönennel a felpörgött Vettel mellett?

Kiderült, hogyan úszható meg az 50 ezres bírság

Lehet egy módja annak, hogyan kerülhető el a közterület-felügyelők által kiszabott 50 ezres bírságok kifizetése.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.