A 31 éves magyar versenyző a harmadik futamon az első sorból rajtolt, átvette a vezetést, de az első kör végén motorhiba miatt fel kellett adnia a versenyt.

“Túléljük, ez még csak az első fejlesztési év volt, aminek itt most vége is, nem tudunk menni az utolsó futamon” – közölte a pilóta, aki megköszönte mindenkinek a szurkolást. “Jövőre sokkal jobb lesz, ez biztos” – tette hozzá.

Kiss 216 ponttal a pontverseny ötödik helyén végzett.