A hosszútávú fuvarozásra használt amerikai csőrösök többsége magasabb komfortfokozatot képvisel, mint kontinensünkön futó nyergesvontatóké. Ez azonban nem az európai gyártók hibája, egyszerűen a hatályos előírások miatt nincs lehetőség olyan nyergesvontatók építésére, amelyek elviselhetőbbé tennék a több ezer kilométeres utakat.

Az amcsi csőrösök a nyújtott motorháztetőnek köszönhetően több helyet kínálnak a sofőrök számára. A gyártók pedig gyakran szó szerint “kimaxolják” a hálófülke méretét, melynek köszönhetően a kamionsofőrök számára grandiózus életterek nyílnak. A hajtáslánc elrendezéséből fakadó lehetőségek miatt pedig a fülkék padlózata sík, nem utolsósorban pedig belmagasságuk is jóval nagyobb lehet. Összeállításunkban három, nagy amerikai kamiongyártó fülkéibe kukkantottunk bele, hogy kiderítsük, milyen luxusban dolgoznak a tengerentúli kamionsofőrök.

Lounge a fedélzeten 

Összeállításunkat egyből a megújult Freightliner Cascadia nyergesvontatóval kezdjük, melynek nemrég mutatták be legújabb változatát.  Az impozáns megjelenésű csőrösben komfortos utastér áll a sofőr rendelkezésére. A hálókabinnal szerelt Cascadia csőrösökben széles ágy, étkezőasztal, hűtő, mikrohullámú sütő, valamint síkképcsöves TV is van.

A modell igény esetén lounge-kialakítással is kérhető, ebben az esetben a kabin hátsó falából lehet lehajtani az éjszakai pihenéshez nélkülözhetetlen ágyat. A sofőr bezártságérzetét pedig a két oldali kémlelőablakok hivatottak csökkenteni. Utasterének további előnye, hogy az utasok zárható rekeszekben helyezhetik el holmijaikat, mely esztétikusabb, kellemesebb látványt nyújt. A megfelelő világításról LED-izzók gondoskodnak, de rendelkezésre áll olvasólámpa is. Igaz, ez az európai nyergesvontatókban is megtalálható.

Az új Cascadia lounge résszel is rendelhető.

Az új Cascadia lounge résszel is rendelhető.

A hagyományos kialakítású hálófülke is pazar kényelmet kínál.

A hagyományos kialakítású hálófülke is pazar kényelmet kínál.

Klasszikusan kényelmes 

Szintén elképesztő eleganciát és kényelmet képviselnek az amerikai Peterbilt nyergesvontatói. A legendás 579-es, nehéz teherbírású, valamint a közepes- és nehéz teherbírású 567-es típusváltozatok közel egy éve új fülkékkel készülnek. A gyártó, mielőtt belevágott volna a projektbe, megkérdezte a kamionsofőröket, hogy milyen eszközöket, fejlesztéseket tartanak szükségesnek a kényelem és komfort fokozása érdekében. Ennek megfelelően a hálófülkével kínált változatok a korábbi változatoknál nagyobb luxust és kényelmet biztosítanak.

A Peterbilt hálófülkéi ugyan első ránézésre nem tűnnek fényűzőnek, ennek ellenére pazar felszereltséggel rendelkeznek. A megrendelő kishűtővel, beépített gardróbbal, valamint kávéfőzővel is megvásárolhatja a cég csőröseit, emellett a sofőrök komfortérzetén olyan apró, figyelmes megoldások is javíthatnak, mint az ágy közvetlen közelébe épített klímaszabályzó, valamint a számtalan, fej magasságban elhelyezett spotlámpa, melyek hozzájárulhatnak a kellemes, relaxációra alkalmas fényviszonyok megteremtéséhez. A hálófülkék természetesen eltérő specifikációkkal kérhetők, így például lehetőség van arra is, hogy a kishűtő helyére pohártartókkal ellátott pult kerüljön.

Kellemes élettér egy kamionsofőr számára.

Kellemes élettér egy kamionsofőr számára.

Retró vonulat

A szintén amerikai Mack a Pinnacle nyergesvontatóiban ugyancsak az európainál magasabb színvonalat kínál, igaz, a cég által képviselt irány inkább a minimalizmushoz közelit. Ez annak köszönhető, hogy járműveik a retrós vonalra nyitott ügyfeleket szólítják meg, ennek ellenére a kényelemből ők sem adnak lejjebb. A hálófülkéik ugyan kisebbek a piacon kapható más csőrösökéhez képest, de a cég törekszik arra, hogy eleganciával ellensúlyozza mindezt. Ennek köszönhető, hogy a kabinok többsége fekete-aranysárgás kárpitokban úszik.

mack_modelseries_pinnaclesleeper_gallery6_psint1

mack_modelseries_pinnaclesleeper_gallery9_psint4

A Pinnaccle nyergesvontatók fedélzetén minigardrób, minihűtő, síkképcsöves televízió, valamint egy kiegészítő ventilátor is található, csak azért, hogy a sofőrök jobban érezzék magukat. Az elülső ülések pedig 180 fokban befordíthatók, így egy-egy hosszabb megállás során lakályos teret lehet varázsolni a kamion fülkéjéből.

Az amerikai csőrösökhöz hasonló nyergesvontatók európai megjelenésére egyelőre nincs lehetőség. Viszont egyre több magyar dolgozik a tengerentúlon kamionsofőrként, így legalább rajtuk keresztül nap mint nap értesülhetünk a legtutibb járgányokról például itt és itt.