Egy nagyobb stadion árát is megtermelhetné a hazai buszgyártás évente

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2016.08.18. 17.56

Német alvázakra készülhetnek magyar buszok Debrecenben egy megállapodás szerint. A prototípus egyelőre még nem készült el.

A Debrecenben tevékenykedő közlekedési szolgáltató, az ITK Holding bejelentette, hogy autóbuszgyártásba fog, melynek köszönhetően 350 munkahely jöhet létre a Cívis városban. Erről tegnap írtak alá szándéknyilatkozatot a Daimler tulajdonában lévő EvoBus hazai képviseletével. A debreceni cégcsoport több mint 15 milliárd forint fordít saját forrásból a járműfejlesztésre és a gyártási infrastruktúra bővítésére.

Az ITK Holding az EvoBustól fogja vásárolni a 12 méter hosszú, Euro 6-os motorral szerelt alvázakat, melyeket a spanyolországi Samano városában szerelnek össze. A buszok felépítményét pedig a magyar cégcsoport fogja fejleszteni és gyártani. Az EvoBus spanyol gyárát 1998-ban alapították és azóta több mint tízezer Mercedes-Benz alváz hagyta el az üzemet. A közel 300 főt alkalmazó cég fő exportpiacai közé tartozik az Egyesült Államok, Németország, Portugália, de szállítanak alvázakat Izraelbe, Szingapúrba, Mexikóba és Ausztráliába.

Az új buszok alacsony belépésűek (LE), azaz kétharmad részben alacsonypadlósak lesznek. A tervek szerint a járművek az elővárosi és a regionális buszvonalakat szolgálhatják ki.

A megállapodás aláírásán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is részt vett, aki azt mondta, hogy a kormányzat  a következő 3 évben mintegy 35 milliárd forintot kíván fordítani a buszgyártási programra. Ennek köszönhetően évente 1000 autóbusz készülhet hazánkban és a költségvetésnek 30-30 milliárdnyi bevétele származhat a buszgyártásból évente.

Kommentek

Keményít a rendőrség: minden sofőrnek szondát kell fújni

Mostantól nincs kivétel. Minden sofőrnek meg kell fújnia az alkoholszondát. A rendőrség a finn módszerrel szeretné kiszűrni az ittas vezetőket. Nógrádban vezetik be először.

KRESZ-táblák, amikre figyelned kell télen

Van néhány speciális KRESZ-tábla, amelyeket zimankó és havazás idején erősen ajánlott figyelni. De tudjuk-e, hogy pontosan mit is jelentenek ezek a táblák?

F1: Állami elismerést kapott Kimi Räikkönen

A Ferrari világbajnok pilótája Finnország első sportnagykövete lett.

Norvégiában betiltották a dízelautókat

A rossz légminőség miatt Oslo átmenetileg kitiltotta a norvég fővárosból a gázolajjal üzemelő gépjárműveket.

Opel, ami jobban kéne, mint egy BMW

Olyan Opelt vezettünk, amely annyira a vágy tárgya volt egykoron, hogy még egy dalba is befoglalták a nevét.

A csapatok nem kérnek F1-es tulajdonrészt

Úgy tűnik, a nem sikerült pénzt kihúzni a csapatok zsebéből, a Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media nem tudta bevonni őket a tulajdonosi körbe.

Családi mindenest, de milyet?

Használtautó-vásárlásban segít szakértőnk, aki egy levélváltással is irányt mutathat az igényeinknek megfelelő kivitel megtalálásához.

Ez a kézműves módszer új fejezetet nyit a hengerfej felújításban

Precíz megoldás helyett ösztönből tolja emberünk. Az eredmény kétséges, de legalább az eljárás látványos.

Magyar rekord a BMW-nél

Soha annyi új BMW nem kelt el Magyarországon, mint 2016-ban. A siker nem csak a hagyományos modelleké, Közép-Európában i-modellekből is nálunk fogy a legtöbb.

Súlyos kockázat a járműjavításhoz használt illegális eszköz

Súlyos közlekedésbiztonsági kockázatokat jelentenek az autókban használt szoftverek és egyéb műszaki elemek működését ellenőrző nem jogtiszta, vagy nem megfelelően frissített diagnosztikai eszközök – hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).

F1: Jövőre Vettel, Alonso is mehet a Mercedeshez

A Mercedes csapatfőnöke nem titkolja, hogy az idén nagyon figyelik majd a pilótapiacot, lecsaphatnak valamelyik nagyágyúra is, ha Valtteri Bottas nem hozza Nico Rosberg szintjét.

Top 10: a magyarok kedvenc használt autói

Úgy fest, hogy a közlekedési alapszükségletek kielégítésére szolgáló modellek mellett sok honfitársunk álmait valósítja meg használtautó-behozatallal. Közöljük a tíz legnagyobb darabszámban behozott használt autót.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.