Elektromos Sprinteren dolgozik a Mercedes

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2016.08.15. 13.46

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor néhány éven belül megjelenhet az elektromos Sprinter. A hírek szerint vevő is lenne rá.

Elektromos Sprinteren dolgozik a Mercedes

Iparági híresztelések szerint a Mercedes-Benz elektromos Sprinter kifejlesztésén dolgozik. A nullemissziós hajtású változat azonban várhatóan csak a következő modellgenerációval jelenhet meg a német gyártó kínálatában.

Bár, korai lenne még annyira előreszaladni, máris elindultak a találgatások, hogy mely cégek vásárolnának nagyobb flottákat az elektromos Sprinterből. Egyesek szerint Németországban a Deutsche Post, míg az USA-ban a UPS nyitott lenne egy tekintélyesebb mennyiség üzembe helyezésére. Ez nyilván azért fontos, mert a Mercedes ily módon könnyebben csiszolgathatná a kezdetben fellépő gyermekbetegségeket, mintha csak egy prototípus létezne, amit ide-oda kéne küldözgetnie tesztelésre.

Az előzetes információk szerint az elektromos Sprintert elsősorban regionális áruszállításra tervezik, ennek megfelelően hatótávolsága 200-250 kilométer lesz. A Daimler szerint az évtized végén bemutatásra kerülő nullemissziós furgon nem feltétlenül lehet drágább a dízelesnél, hiszen az akkumulátorok árai már jelenleg is csökkenő tendenciát mutatnak az iparágban.

Gyorsan hozzá kell tenni, hogy elektromos Sprinter már létezik, hiszen a német Kreisel vállalat kísérletképpen elkészített egy ilyet. A tisztán és csendesen suhanó furgon 300 kilométeres hatótávval rendelkezik és mindössze két óra alatt feltölthetőek az akkumulátorai.

Kommentek

Villamosnak indult, busz lett belőle

Ha megvalósul a közösségi közlekedésben az, ami most a mérnökök fejében van, akkor elképzelhető, hogy évek múlva nehezen tudunk majd különbséget tenni a buszok és a villamosok között.

Mesterséges nappali fénnyel segítenék a kamionsofőröket

A Daimler azon töri magát, hogyan tudna a természetes fényhez hasonló világítást teremteni a kamionokban. Szerintük a fényszegény fülkék rossz hatással vannak a sofőrök teljesítményére.

Fény derült a nyírségi permetező vonat titkára

Az összeesküvés hívők azonnal chemtrailt kiáltanak, ezért megkérdeztük a MÁV-ot, mi is folyik ebből a vonatból.

Milliós bírságok az osztrák utakon

Vége a türelmi időszaknak, milliós bírságokat kaphatnak az osztrák utakon közlekedők, ha nem tartják be a szabályokat.

Világrekordra készül a Jaguar

Idén 25 éves a Jaguar XJ220, és ebből az alkalomból monstre felvonulást terveznek, méghozzá Guinness-esélyes részvétellel.

Hamilton: Bottas nagyon jól teljesített

Lewis Hamilton indul az élről Melbourneben, Sebastian Vettel a második, Valteri Bottas a harmadik rajthelyet fogta meg az időmérőn.

Videó: Így vágta falnak a Red Bullt a helyi hős

A Red Bull-os Daniel Ricciardo nem lehet elégedett, hiszen hazai közönsége előtt szúrta el az időmérőt, a Q3-ban a falban végezte.

F1: Hamiltoné az év első pole-ja

A szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj időmérőjén a mercedeses Lewis Hamilton magabiztos pole-t hozott, mögötte a ferraris Sebastian Vettel, Valtteri Bottas csak a 3. A hazai sztár a falban végezte.

Unimog a tyúkolból

Óriási szerencsével máig lehet megkímélt, milliókat érő autókat találni elhagyott pajtákban, raktárakban. Na, ez az Unimog nem ilyen.

Selejtes luxusautók okoznak főfájást

Ezen a héten prémium autógyártók termékeit ítélték emberi felhasználásra alkalmatlannak az európai hatóságok. Visszahívások Auditól Range Roverig.

F1: Vettel pályarekorddal az élen, az újonc a falban

Az Ausztrál Nagydíj harmadik szabadedzésén a ferraris Sebastian Vettel fél másodperccel verte a Mercedeseket, a Saubernél új versenyző mutatkozott be, a Williams újonca pedig összetörte az autót.

F1: Váratlan pilótacsere az Ausztrál Nagydíj előtt

Az Ausztrál Nagydíj szombati, harmadik szabadedzése előtt a Sauber-csapat versenyzőt cserélt, a még januárban megsérült Pascal Wehrleint kiszállították, az olasz Antonio Giovinazzi kap Forma-1-es bemutatkozási lehetőséget.

F1: Legyél Lewis Hamilton VIP-vendége! – videó

A háromszoros világbajnok videós idegenvezetést tart a Mercedes melbourne-i csapatpavilonjában a kávézótól a konyháig.

Videó: Így kap másfél másodpercet Alonso Räikkönentől

Melbourne-i belső kamerás kör a mezőny két veteránjától a McLaren és a Ferrari közti különbségről.

Magyar gyerekek rajzolták le a jövőt

Hetedik alkalommal hirdette meg a Toyota magyar gyerekek számára is a Toyota Dream Car rajzversenyt: a megmérettetés arra ösztönözte a gyerekeket, hogy rajzolják le, milyennek képzelik el egy szebb jövő autóit.

F1: Óriási aranyköpés a Ferrari-főnöktől – videó

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene így írta le két szóban Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.