Elvitte a buszt a 11 éves, az utasokat is felvette

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: 444.hu
Dátum: 2016.08.05. 13.45

Egy tizenegy éves ingolstadti fiú látott egy forgalomból kivont buszt a javítóműhelyben. Besétált, felszállt a buszra, leült a sofőr székébe, és elhajtott.

Elvitte a buszt a 11 éves, az utasokat is felvette

Észak felé indult a busz szokásos vonalán, még a megállókban is megállt, rendesen felvette az utasokat.

Amikor a rendőrök négy kilométer után megállították a buszt, a fiún kívül három utas tartózkodott az utastérben – ők azt mondták a rendőröknek, hogy ugyan meglepődtek, hogy milyen fiatal a buszvezető, de nem láttak komolyabb problémát ebben.

Kihallgatták tettéről a kisfiút is, ő azt mondta a rendőröknek, hogy mindig is nagy buszrajongó volt – ezért tudta, hogyan kell vezetni a buszt, melyik gombra nyílik az ajtó és a többi. Buszrajongását az anyja is megerősítette, stimmeltek a vallomások, ezért este 9 körül elengedték.

Kommentek

Megújult a BMW 4 modellcsalád

Visszafogott, de funkcionális optikai változtatások, módosított felfüggesztés, új tálalású infotainment tartalmak: ez a megújuló BMW 4 család mérlege.

Változnak a sebességhatárok

Lassabban autózhatunk több fontos főúton és egy autópályán, utóbbin az állapota miatt. Az illetékesek folyamatosan változtatják a megengedett tempót – ha szükséges.

F1: Hamilton új tetkót varratott magára

Lewis Hamilton új tetoválással kezdte az évet.

Bottas: Szoros lesz Hamiltonnal!

A világbajnok Nico Rosberg helyére igazolt Valtteri Bottas úgy véli, szoros lesz a verseny közte és Lewis Hamilton között, de tudnak majd együttműködni. A finn pilóta első F1-es győzelmére hajt a Mercedesnél.

F1: Fontos vizsgán felelt meg a fejvédő

Az FIA a bevezetés előtt álló fejvédő rendszerrel is szimulálta Fernando Alonso hatalmas 2016-os bukását.

Hivatalos, Massa visszatér a Forma-1-be

Dőlnek a dominók: mostantól egyértelmű, hogy Valtteri Bottas a Mercedesnél folytatja, ugyanis a Williams-csapat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötöttek Felipe Massával 2017-re.

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helytállnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Házon belül kap konkurenst a Kia Soul

Városicrossover-tanulmányt készít elő a Kia. A Provo koncepcióautó szellemi utódja ősszel léphet színre.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.