A kompozit anyagok forradalmasíthatják a haszonjármű-gyártást

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2016.08.04. 12.00

Egyes elképzelések szerint a jövő buszai és teherautói teljesen más anyagokból készülnek majd. Lehetséges, hogy lassan bealkonyul az acélnak.

A kompozit anyagok forradalmasíthatják a haszonjármű-gyártást

A stockholmi Királyi Technológiai Intézet által végzett kutatás mutatott rá arra, hogy a jövőben egyre nagyobb arányban jelenhetnek meg a kompozit anyagok a teherautókban és az autóbuszokban. Ennek köszönhetően ugyanis akár 40 százalékkal is csökkenthető lehet az alvázak súlya.

A kisebb súly eredményeképpen nagyobb lehet a teherbírás is, hiszen így több árut lesznek képesek szállítani a teherautók. Ily módon kevesebb fuvarra lesz szükség. Ugyan a kompozit anyagok jelenleg rendkívül drágák, ennek ellenére kellően erősek és merevek, anyagfáradással és korrózióval pedig nem igazán kell számolni ilyen alkatrészek alkalmazása esetén.

A Scania már dolgozik egy olyan városi terítőjárművön, melynek alváza főként szénszálas erősítésű kompozit anyagokból készülne. Az egyelőre csak koncepciójárműként kezelt teherautóba várhatóan elektromos hajtást szerelnek majd, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a pantográf áramszedős, vagy szimplán töltőoszlopról tölthető nullemissziós járművet fejlesztenek ki.

Kommentek

Speciális mentőjárművet épített a Kamaz

Szinte bárhol bevethető mentőjárművet épített a Kamaz, mely kiválóan alkalmas tűzoltók és a mentők munkájának támogatására.

Villamosnak indult, busz lett belőle

Ha megvalósul a közösségi közlekedésben az, ami most a mérnökök fejében van, akkor elképzelhető, hogy évek múlva nehezen tudunk majd különbséget tenni a buszok és a villamosok között.

Mesterséges nappali fénnyel segítenék a kamionsofőröket

A Daimler azon töri magát, hogyan tudna a természetes fényhez hasonló világítást teremteni a kamionokban. Szerintük a fényszegény fülkék rossz hatással vannak a sofőrök teljesítményére.

Fény derült a nyírségi permetező vonat titkára

Az összeesküvés hívők azonnal chemtrailt kiáltanak, ezért megkérdeztük a MÁV-ot, mi is folyik ebből a vonatból.

Jövőre minden eddiginél nagyobb Seat jön

A Škoda kölcsönadja a Kodiaqot a Seatnak, így nekik is lesz középkategóriás szabadidőjárművük. Első részletek a leendő óriásról.

Így gyorsul 350-re a Bugatti Chiron

Nem sokan vezethették a Bugatti Chiront, de Jeremy Clarkson köztük volt. Az autós újságírás fekete báránya ízelítőnek az autó gyorsulási képességeit demonstrálta.

F1: A Ferrarinak hálás Grosjean

Romain Grosjean csupán két másodperccel maradt le az első helyet megszerző Hamiltontól, így igazán lelkesen vág neki az Ausztrál Nagydíjnak.

Alonso: A McLaren nem jó a pontszerzésre, szomorú a helyzet

Fernando Alonso ugyan problémamentes időmérő végén a vártnál talán jobb 13. helyet szerezte meg Melbourne-ben, de egyáltalán nem elégedett.

F1: Perezt beidézték a versenybírók

A Force Indiá-s Sergio Perezt az Ausztrál Nagydíj kvalifikációja után vizsgálat alá vonták, büntetés miatt elúszhat a 11. rajthely.

Hihetetlen módon úszta meg a balesetet ez a motoros

Lendületből ült fel az autó tetejére a motoros, amin valószínűleg ő is meglepődött az ütközés után.

Világrekordra készül a Jaguar

Idén 25 éves a Jaguar XJ220, és ebből az alkalomból monstre felvonulást terveznek, méghozzá Guinness-esélyes részvétellel.

Hamilton: Bottas nagyon jól teljesített

Lewis Hamilton indul az élről Melbourne-ben, Sebastian Vettel a második, Valtteri Bottas a harmadik rajthelyet fogta meg az időmérőn. Az első három nyilatkozatai.

Videó: Így vágta falnak a Red Bullt a helyi hős

A Red Bull-os Daniel Ricciardo nem lehet elégedett, hiszen hazai közönsége előtt szúrta el az időmérőt, a Q3-ban a falban végezte.

F1: Hamiltoné az év első pole-ja

A szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj időmérőjén a mercedeses Lewis Hamilton magabiztos pole-t hozott, mögötte a ferraris Sebastian Vettel, Valtteri Bottas csak a 3. A hazai sztár a falban végezte.

Unimog a tyúkolból

Óriási szerencsével máig lehet megkímélt, milliókat érő autókat találni elhagyott pajtákban, raktárakban. Na, ez az Unimog nem ilyen.

Selejtes luxusautók okoznak főfájást

Ezen a héten prémium autógyártók termékeit ítélték emberi felhasználásra alkalmatlannak az európai hatóságok. Visszahívások Auditól Range Roverig.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.