„Én is hallottam, hogy sokat keresek”

Szerző: Lencsés Csaba levél küldés 
Dátum: 2016.08.03. 15.00

Tavaly unta a sok győzelmet magyar csapatával, átigazolt egy német sereghajtóhoz, majd rettegni kezdett az utolsó helytől. Interjú Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzővel.

A szezon előtt otthagytad a bajnokcsapatot, és az egyik utolsóhoz igazoltál. Mekkora volt az új versenykamion hátránya a mezőny elejéhez képest?

Végeztünk bizonyos kalkulációkat, de nem mondanám, hogy száz százalékig biztosak. A szezon ráadásul a régi kamionnal indult, olyan tízéves fejlesztés lehetett. Piszok nehéz hétvége volt az első, a középmezőnyben kavirnyáztunk. Aztán jött az új kamion, amit már Stefan Honens építetett. Az új versenyautónak, és Stefan személyének is jelentős szerepe volt a csapatváltásomban.

Közkedvelt kifejezése a sajtónak vele kapcsolatban, hogy ő „a kamionversenyzés Adrien Newey-ja”. Mi a tisztsége, és miben dönt a kamionnal kapcsolatban?

Technikai vezető, a motoron kívül mindennek ő a megmondója. Tudtam, hogy amit ő épít, jó lesz. Már a második versenyhétvégén érezhető volt jelentős előrelépés.

A harmadikon, Nogaróban pedig behúztad első futamgyőzelmedet a Mercedesszel. Túlzás nélkül állítható, hogy az egész mezőnyt meglepte a Tankpool fejlődésének intenzitása.

Ráadásul időmérőt, és első versenyt nyertünk. Szerintem futómű és alváz területén jelen pillanatban már az én versenyautóm a legjobb. Ez tisztán látszott Nogaróban, ahol rövid egyenesekből áll a pálya, tulajdonképpen csak egyszer veszítünk a motorerő hiánya miatt, az egész pályán mindössze kétszer megyünk föl 160-ig. Motorerőben, gyorsulásban sajnos még mindig jelentős hátrányunk van a mezőny elejéhez képest.

A motor fejlesztését milyen mértékig engedik a szabályok?

Elég sok mindent engednek. Ami kötött, 13 000 köbcentis, soros, 6 hengeres legyen, és kell, hogy fusson az utcán is ilyen motorja a gyártónak. Ezen felül létezik pár megkötés, de engedélyezett alkatrészeket cserélni, és természetesen programozni. Főleg a technikai lehetőségek és a pénz köti meg a kezünket az előre lépésben.

jó2

A motor, ugye. Honens a fejhallgatós

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon beszéltél Toto Wolffal, aki nem csak Hamilton főnöke, hanem a Mercedes motorsportközpontjának vezetője. Mennyire intenzív a kapcsolata a csapatodnak velük?

Sajnos nincs gyári támogatásunk, egyelőre a saját magunk pénzéből fejlesztgetjük a motort. Természetesen van kapcsolat, mindig teszünk fel kérdéseket, amire válaszolnak. Látjuk, hogy figyelnek minket.

Állítólag alakul valamiféle szorosabb kapcsolat. Gyári támogatás?

Tudjuk, hogy gondolkodnak a beszállásban, ez jó. Döntés még nincs, ez nem jó. Fantasztikus lenne bekerülni a Mercedes motorsport családjába, Toto Wolff alá. Egy éven belül megszületik a döntés. Bizakodunk.

Sereghajtó csapat plusz bajnok pilóta felállással kezdtetek. Maradva a Forma-1-nél, ott ez édeskevés a sikerhez. Itt mennyit tesz hozzá a versenyző?

Nehéz megmondani. Az összes versenysorozat közül, amit eddig láttam, vagy versenyzőként megtapasztaltam, talán meglepő, de a kamionversenyzés hasonlít a legjobban a Forma-1-hez, hiszen itt van a legnagyobb szabadságunk az autó fejlesztésében. Fejleszthetjük a futóművet, az alvázat, és a motort, ezért itt különösen sokat számít, hogy miként van megépítve az autó, milyen új fejlesztést tud kitalálni a csapat. Ebben nagyon hasonlít a Forma-1-re. Rossz autóval kiváló pilóta sem tud elöl lenni.

Ha hízelegni akarnék, mondhatnám, látjuk.

Nekem azért jó a versenyautóm, csak a motor nem az. Ezért nem nyerünk egyelőre, emiatt vagyok csak negyedik a bajnokságban. Ha azt a részét is helyre tudjuk tenni a csomagnak, akkor jó lesz. Sajnos ehhez kell a legtöbb idő, a legtöbb pénz, és a legtöbb speciális szakértelem, ez fog a legtovább tartani. Egy évig? Kettőig? Vagy soha nem fog sikerülni? Ez is benne van. A sikerhez teljesnek kell lenni a csomagnak: mindenben jó autó, jó versenyző, jó mérnök.

jó3

Fentről figyelik a Mercedes fejesei

Tavaly tökéletes csomagnak voltál az ünnepelt középpontja, ráadásul magyar csapattal verted rommá a mezőnyt. Aztán sokakat meglepve egy esek-kelek német gárdához igazoltál. Miért?

Rengeteg dolog befolyásolta a döntésemet. Az volt a legnyomósabb indok, amikor az év elején elkezdett kialakulni az a sajnálatos helyzet az Oxxo-nál, hogy nem fogunk tudni teljes szezont menni.

Váratlanul ért?

Őszintén szólva nem. De mégis rossz volt. Azt a szót lenne a legegyszerűbb használnom, hogy csalódás, de nem akarom ezt használni, mert valójában nem vagyok csalódott a csapatban. Fantasztikus éveket töltöttünk együtt, és rohamléptekben haladtunk a csúcs felé, majd kétszer meghódítottuk. Ráadásul a második szezonunk rekorddöntő szezon volt, szerintem olyan rekordokat állítottunk fel, amiket nagyon sokáig nem fognak megdönteni a kamionversenyzésben. Ezért semmiképpen sem nevezném csalódásnak, mert nagyon jó évek állnak mögöttünk, de mégis sajnáltam, hogy a sikerek ellenére nem tudtuk úgy összerakni a csapatot, meg a hátteret, hogy el tudjunk indulni minden versenyen.

Magyarán nem volt annyi pénz, hogy végigcsináljátok a teljes szezont.

Nem.

Te kerestél meg ekkor más csapatokat, vagy voltak már zsebben ajánlataid?

Érdekes kérdés.

Nyilvánvaló, hogy a bajnok előtt minden csapat ajtaja nyitva áll.

Vannak azért pénzügyi kérdések is. Nem minden csapat tudja megtenni, hogy nem kér pénzt a pilótától, sőt, sajnos ritka. Ma ebben a szériában sok pilótának pénzt kell beletenni a csapatába.

jó4

Hátulról előre

Álljunk meg itt egy picit. Szerintem ez sokakat meglep, valószínűleg azt gondolják, hogy a csapatok sorra rakják le a bajnok elé a zsírosabbnál zsírosabb ajánlatokat. Te pedig válogathatsz.

A Forma-1-ben igen. A kamionversenyzésben 15 évvel ezelőtt volt így, amikor számos gyári csapat versenyzett egymással, ment gyári MAN, gyári Mercedes, gyári DAF stb. Akkor sok pénz mozgott a szériában, és voltak gyári pilóták, akikért versenyeztek a csapatok. A válság óta sajnos más a helyzet. Ma az üléseknek a 90 százaléka fizetős, a pilótáknak igenis pénzt kell hozni a csapathoz, ezért én is rendkívül szűk határmezsgyén mozogtam, míg végül ez a sztori meg tudott valósulni. Kellettek hozzá azok a személyes támogatók, akik most velem vannak, akiknek ezúton is nagyon köszönöm, hogy segítenek, mert nélkülük nem jött volna létre.

Térjünk vissza az eredeti kérdésre: te kerested meg a Tankpoolt, vagy ők csábítgattak téged?

Én kerestem meg őket. Érdekes történet, voltak megkeresések tavaly, de ezek nem jutottak el hozzám. Mikor aztán az idei szezon előtt érződött a bizonytalanság, elkezdtem körülnézni, hogy hol, mi a lehetőség, akkor kiderült, bizony érkeztek tavaly az irányomba megkeresések, csak akkor ezekről én sajnos nem tudtam. Többekkel is kapcsolatba kerültem ekkor.

Meglehetősen szerényen szerepelt tavaly a Tankpool. Miért őket választottad?

Több dolog miatt. Egyrészt velük végig tudok menni az egész szezonon, ott tudok lenni a rajtrácson. A másik, hogy egy olyan projektbe avattak be, ami tetszett. Több éves projekt, aminek része Stefan, akiről minden túlzás nélkül mondhatom, hogy ebben a szériában ő a legnagyobb tervező, a legnagyobb tapasztalattal, ő érte el itt a legnagyobb sikereket. Rengeteg bajnoki cím van a zsebében, gyári csapatoknál dolgozott, 20 éve ezt csinálja. Fontos, hogy voltak olyan évei, amikor végtelen büdzséből tudott dolgozni, ami eszébe jutott, letesztelhette, így olyan tudásra tett szert, ami senkinek nincs. Tetszett az ötlet, hogy a kamionversenyzés elmúlt 10-15 évében mostoha sorsú Mercedest felvirágoztassuk, és újra bajnoki címet nyerjünk vele, és lehetőleg úgy, hogy közben próbáljunk meg gyári támogatást szerezni, hogy próbáljunk meg gyári csapattá válni. És hogy mindennek én lehetek az élén, én lehetek az a pilóta, akivel ez elindul, és akivel remélhetőleg eléri a kitűzött célt a csapat. Ez nagyon csábított, annak ellenére, hogy bajnok autóból szálltam ki rekorddöntő szezon után, miközben tudtam, nagyon rossz szezon következik.

1DM35851

Norbi a Vezess szerkesztőségében válaszolt

Milyen helyezésekkel számoltatok év elején?

Most már megmondhatom, ennél sokkal rosszabbra készültem. Egyáltalán nem volt benne a pakliban, hogy idén futamot tudok nyerni, ahogyan az megtörtént már a harmadik versenyhétvégén.

Féltél a rajongók reakciójától? Akik nem ismerik a döntésed hátterét, csak azt látják, hogy magyar csapattal bajnoki címeket nyer ez a Norbi, aztán meg itthagyja őket. Ja, nyilván sokkal több pénzt keres a németeknél.

Én is hallottam, ültem, és megdöbbentem. Sajnos nem igaz, én örülnék a legjobban, ha ilyen könnyű lenne, de az autósportban is a válság utáni éveket éljük.

Ismét kamionfesztivál a Hungaroringen!

Izgalmas versenyekkel és fesztiválhangulattal várja a motorsportrajongók mellett a család összes tagját a Hungaroring 2016. augusztus 27-28.-án. A Kamion Európa-bajnokság magyar futamán a címvédő Kiss Norbi és ellenfelei összesen négy versenyt futnak a hétvégén, szombaton és vasárnap is két-két alkalommal küzdenek majd a győzelemért.

Ezen felül a Suzuki Kupa három versenye, és a Blancpain GT Sorozat két sprint versenye is sok izgalmat ígér. Utóbbiban Ferrari, Lamborghini, Bentley, Mercedes, Porsche modellek csatáznak egymással, nemcsak a látványuk, de hangjuk is megéri, hogy ellátogassunk a Hungaroringre.

A Kamionfesztivál szervezői gondolnak a családokra is, így számos ingyenes programmal várják a gyerekeket.  A célegyenes tribünjei mögötti területre kitelepül a Csodák Palotája, a legkisebbeket babasarok várja, a nagyobbaknak lesznek kézműves foglalkozások, arcfestés, csillámtetoválás, interaktív homokozó, pedálos autós pálya, de lesz ugrálóvár és feltűnnek a Disney-mesékből ismert járgányok is.

Vasárnap az Alma Együttes koncertje szórakoztatja a gyerekeket, szülőket.

További részletek: Kamionfesztival.hu

Amiatt volt benned félsz, hogy akiket két éven át legyőztél, most törlesztenek a pályán?

Rettegtem. Nagyon rettegtem. A gyenge eredményektől is, a rám nehezedő nyomástól is, az emberek véleményétől is. Tudjuk, Magyarországon elég kritikus a közvélekedés ilyen esetekben.

Elmúlt?

Elkopott, most már nincs bennem. Mögöttünk a szezon fele, van futamgyőzelmem, amire egyáltalán nem számítottunk, hiszen az is benne volt a pakliban, hogy még jövőre sem jutunk el idáig, nem hogy ilyen gyorsan. Emellett vannak dobogós helyezéseink, az összetettben a negyedik helyen állok.

Meglesz az év végén a harmadik?

Jelenleg 20 pont a hátrányunk a harmadikhoz képest. De elérhető, ha úgy megyünk, mint a Nürburgringen legutóbb, vagy Nogaróban.

jó5

Kell a pénz

Nyilván tisztában vagy vele, a most következő Hungaroringen sokan győzelmet akarnak látni.

Ki merem mondani, akár az is lehetséges, a dobogó pedig abszolút. Most már könnyebb, képes vagyok ilyen bátor kijelentéseket tenni, elmúlt a szezon előtti félelmem. Márciusban még ültünk egymással szemben Stefannal, meg a Markusszal (Markus Bauer csapatvezető – L.Cs.), hogy de jó lenne egy nyolcadik helyet elcsípni az időmérőn, de csak azért, hogy a fordított rajtrácsos verseny előtt tudjunk fotót készíteni az autóról a mezőny elején. Aztán úgyis elmegy mindenki mellettünk. Sokáig úgysem leszünk az élen, mert mindenki lenyom minket.  Arra számítottam, hogy technikai hibák miatt többet fogom a szalagkorlát mögül nézni a versenyeket a füstölő kamionom mellett állva, mint küzdve a helyezésekért. Ehhez képest csak két futamot kellett kihagynunk technikai hiba miatt, a többin szinte mindig pontokat szereztünk. Kevesebb technikai hibánk, és több pontunk van, mint amire számítottunk. Megnyugodtam, sínen van a projekt, óriási a fejlődés. Látom, hogy mennyire motiválja a csapatot a sosem látott eredmény, ugyanis ezeknek a srácoknak sok jó nem jutott az elmúlt években, főként csak kaparták össze a felrobbant motorokat a pálya szélén. Még az első versenyen is rettegtem, de ma már nem. Vége.

A csapat működése, a mérnökök és szerelők tudása, az egész projekt költségvetése mennyire más?

A költségvetésünket sajnos nem látom, de itt sincs kolbászból a kerítés. A csapat működésén látszik, hogy egy projekt elején vagyunk, nem minden megy olyan gördülékenyen, ahogyan az Oxxónál tavaly. Ott előfordult, hogy a csapatvezetőnk már kint sem volt a versenyen, hanem mást csinált, akár más kontinensen. A Tankpoolnál most kezd összeállni, hogy kinek mi a felelősségi köre, van még hova fejlődni bőven. Ehhez még idő kell.

Mennyire szólsz bele a fejlesztésbe? Különösen az érdekel, hogy vitás helyzetben kié az utolsó szó, ha ellentétes a véleményed Stefan Honensével?

Beleszólhatok, meghallgatnak, hiszen fontos a véleményem, de mindig nagyon nyitott vagyok Stefan megjegyzéseire és javaslataira.

És minden idők legeredményesebb technikai guruja mennyire nyitott a te megjegyzéseidre?

Ő is nyitott. Konkrétan volt rá példa, hogy alkatrésszel kapcsolatban mást gondoltunk, és a vitánk vége az lett, hogy mindketten azt mondtuk, jó, legyen úgy, ahogy te akarod. Hiába én vezetem a kamiont, ő sokkal tapasztaltabb nálam. Én két bajnokságot nyertem, ő hetet.

Hány éves a szerződésed?

2016-ra szól. De a projekt hároméves.

Volt konkrét helyezésben kimondott célkitűzés a csapat részéről feléd a szerződés aláírásakor? Te megfogalmaztál magadnak konkrét szezonvégi helyezést?

A csapat részéről nem. Sőt, Markus előre bocsánatot kért a várható sok kiesésért, és a várható eredménytelen versenyekért. Mondtam neki, hogy ezt ne csinálja, nem szabad ilyet mondani. Magamnak viszont voltak elvárásaim. Amikor beültem a régi autóba a Red Bull Ringen, úgy vágtam neki, hogy 110 százalékot nyújtok, nézzük meg, mit tud ez az öreg kamion. Célom a pontszerzés volt, de ez vak cél volt, hiszen nem tudtam semmit, csak a tavalyi eredményeket, valamint a remény élt, hogy jobb lesz az idei autó. A célom az volt, hogy kihozzuk belőle a maximumot, aztán meglátjuk, ez mire elég.

Két számot kérek: a szezon végén hányadik leszel, és mikor koronáznak ismét bajnokká?

Harmadik leszek a szezon végén, most már egyértelműen ez a célom, és teljesíthető, mert olyan pályák jönnek, amiket nagyon szeretek. Más kérdés, mennyire fekszik majd az autónak.

És a bajnoki cím?

(hosszú csend) Az a baj, hogy ez nem rajtam múlik, hanem a motoros srácokon, meg a Mercedesen. De ha csak egy számot kérsz, akkor 2018.

1DM35839

Rettegett, de elmúlt

Tapasztalod a fejlődést a kamionodon, de eközben érzed a közvélekedés változását a megítéléséedben?

Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam az elmúlt hónapokban, hogy mennyire jó dolog a fejlődés, és sokaknak tetszik. Oké, biztosan vannak, akiknek csalódás a középmezőny eleje. De őszintén megmondva nem lett volna jó még egy olyan szezon, mint a tavalyi, hogy simán nyerünk végig, mert unalmas, nagyon unalmas. Nekem sem lett volna izgalmas, a csapatnak sem, és a nézőknek sem. Biztos vannak, akik szeretik ezt, a Schumacher-éra is tetszett a rajongóinak, mindenki más viszont gyűlölte. Ha lett volna pénz dögivel, tudtuk volna még tovább csinálni. Őszintén megmondom, tavaly már az év vége felé csak a fordított rajtrácsos versenyeket szerettem, lehetett harcolni, küzdeni, így az idei versenyeimet is nagyon szeretem, mert hátulról kellene előre küzdeni magunkat. Van mit csinálni. És ez jó.

Mennyit fejleszt versenyzőként az új helyzet?

Nagyon jót tett nekem ez a fajta nyomás. Most úgy versenyezhetek, hogy nem csak az időmérőn, meg utána a pole-ból indulva az első körben kell kihozni magamból a 100 százalékot, aztán azt hallgatom a csapatrádión, hogy még így is túl gyorsan mész, még így is, ne tegyük tönkre a motort, ne tegyük tönkre az autót, kíméljük meg. Most az első körtől az utolsó pillanatig 110 százalék kell. Most még az utolsó körben is tutira van előttem ember, és az utolsó kanyarban is lehet lehetőségem előzni, mondjuk a negyedik helyről dobogóra állni, és akkor felrobban a nézőtér.

Felrobban majd a Hungaroring nézőtere is? Beszéltünk róla, sokan győzelmet várnak, de vajon te győzelemre készülsz?

Hogy győzelemre készülök-e? Ott még nem tartunk. De a célom, hogy meglegyen. Sajnos a Hungaroringen négy helyen érjük el a maximális 160-as tempót, úgyhogy minden körben négyszer fogunk jó pár tizedet veszíteni. De ott van a technikás hátsó szakasz a rövid egyenesekkel, ahol van esélyem visszafordítani ezt, ha szerencsénk lesz, akár a nogaroihoz hasonló bravúrt végre tudunk hajtani. Talán. De ez a célom. Az biztos, hogy az ottani győztes beállításokkal fogok kezdeni.

Kattints és nézd meg különleges összeállításunkat a Volvo XC90-ről!

Volvo XC90

Kommentek

Sportautókra hajaz ez a német turistabusz

A most következő gyártóról ritkán hallani manapság, de ha igen, akkor az biztos valami nagy durranás.

Speciális mentőjárművet épített a Kamaz

Szinte bárhol bevethető mentőjárművet épített a Kamaz, mely kiválóan alkalmas tűzoltók és a mentők munkájának támogatására.

Villamosnak indult, busz lett belőle

Ha megvalósul a közösségi közlekedésben az, ami most a mérnökök fejében van, akkor elképzelhető, hogy évek múlva nehezen tudunk majd különbséget tenni a buszok és a villamosok között.

Mesterséges nappali fénnyel segítenék a kamionsofőröket

A Daimler azon töri magát, hogyan tudna a természetes fényhez hasonló világítást teremteni a kamionokban. Szerintük a fényszegény fülkék rossz hatással vannak a sofőrök teljesítményére.

Eladhatatlan rémség a Bentley gúnyába csomagolt Mustang

Időnként megpróbálkoznak az átöltöztetett Ford Mustang eladásával, de évek óta senki nem vevő a replikára.

Kátyúba hajtott a Ferrarival, az önkormányzat fizetni fog

Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után tulajdonosa.

Fokozatosan szorulnak ki az autók Londonból

London polgármestere hatékony lépéseket tesz a levegő minőségének javítása érdekében. Most az iskolák környékéről tiltotta ki az autókat.

Jean Todt: Túl nagyok a különbségek

Az autók gyorsabbak, szebbek és nehezebben vezethetőek, de Todt szerint még mindig túl nagyok a különbségek a mezőnyben.

F1: Ezért kellett halasztani a melbourne-i rajtot

A Forma-1 állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting elmagyarázta, miért nem engedték el a mezőnyt elsőre az Ausztrál Nagydíjon.

Marchionne már nem hisz a Fiatban

A Fiat erős és sikeres volt, ám most a jelenlegi erősségeinkre kell koncentrálnunk, ez pedig a Jeep – kommentálta az olasz anyamárka indiai piaci esélyeit a Fiat Chrysler elnöke.

F1: Így készült az Ausztrál Nagydíj graffitije

Time lapse videó mutatja meg, hogy hogyan készült az Ausztrál Nagydíj graffitije.

F1: Nyolcmillióra büntették a Williamst

A Lance Stroll autójában elvégzett váltócsere miatt az FIA megbüntette a Williamst, de az újonc pilóta összességében pozitívan látta első F1-es hétvégéjét.

Baleset miatt állítja le az önvezető autók tesztelését az Uber

Figyelmetlen sofőr borította fel az Uber önvezető autóját az Egyesült Államokban. A cég a nyomozásig leállítja a fejlesztést.

F1: “Húzok a f…ba!”

A Red Bull-os Daniel Ricciardo számára rosszabbul már nem is alakulhatott volna az Ausztrál Nagydíj, Melbourne-ben csak annak örült, hogy vége a hazai versenyének.

Ennél menőbb McLarent nem látsz ma!

Szegecselt sárvédő szélesítések, hatalmas hátsó szárny és szép felnik kerültek a sárga McLaren 650S alá a Liberty Walk műhelyében.

F1: Rosberg gratulált Vettelnek

A Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg vasárnap a családjával együtt nézte az Ausztrál Nagydíjat a tévén, a végén gratulált a győztesnek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.