Nemrég az Iho.hu közlekedési szakportál számolt be arról, hogy egy Angliában élő magyar apuka, Ötvös István saját kezűleg épített játékbuszt fia számára. A jármű típusa komoly vitákra ad alapot a buszfanatikusok körében, ugyanis sokan Ikarus 280-asnak, mások pedig 260-asnak, megint mások 216-osnak látják.

Ezt azonban nehéz eldönteni, ugyanis oldalról nézve a jármű éppúgy kinézhet az Ikarus 280-as csukló előtti részének, mint egy valamivel rövidebb Ikarus 260-asnak. Maradjunk annyiban, hogy a járművet egy szegedi Ikarusról mintázták, ennek köszönhető a kék-fehér fényezés is.

A 2,4 méter hosszú, 70 centi széles busz váza alumíniumból készült, míg oldalfalai farostlemezekből vannak. A jármű kerekei egy rokkantkocsiról származnak, a tárcsafékek házi gyártmányok, hajtásáról pedig egy 500 wattos elektromos motor gondoskodik. A busz hátuljában két 12 voltos, egyenként 30 kilogrammos akkumulátor található, mely az elektromotor hajtásához szükséges energiát tárolja el.

Ötvös Istvánnak ez már a második házi építésű járműve. Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor hamarosan jön a csuklós változat is, reméljük, hogy az is elnyeri kisfia tetszését, hiszen ő már egy igazi, gyakorlott tesztpilóta.