Mivel még nem is éltem, amikor utoljára nagyobb világeseményre kijutott a magyar válogatott, a focit pedig szeretem, a sört meg még inkább, így nem volt kérdés, hogy ellátogassunk a 2016-os Európa-bajnokság csoportmérkőzéseire, név szerint az Izland-Magyarország és a Magyarország-Portugália összecsapásokra.

Az úti cél  Marseille volt, a két mérkőzés között ellátogattunk Nizzába és Monacóba, majd a körutazás végén Lyonba, ahol a portugál válogatottal mérkőzött meg a csapatunk. Ez bizony nem kevesebb mint 3600 kilométer, plusz az apró, amit busszal megtenni egyébként is meredekebb vállalkozás, mint 19-re lapot húzni, de ha az ember 198 centiméter magas, nincs az a mázli, hogy beakadjon a 21.

Látjátok a 35 órát a térképen? Durván annyi idő alatt lehet megtenni ezt az utat autóval, busszal valamivel több, legyen 38-40 óra, ránk viszont egy kínai, életembennemhallottam gyártmányú csodabusz pörgött ki, amivel nem kevesebb mint 48 óra alatt tettük meg az oda-vissza utat, és ebben nincs benne a Monte Carló-i kiruccanás.

“Cityliner által biztosított felső kategóriás buszokkal” – többek között ez a mondat is szerepelt az utazásszervező visszaigazolásában. Bevallom, megnyugodtam, mert foglalás előtt picit paráztam, hogy nem lesz elég hely a lábamnak a buszon, de miután kiderült, hogy “felső kategóriás” járművekkel utazunk, gondoltam, nem lesz baj, jelentsen ez bármit is. Életem egyik legnagyobb tévedése volt.

20160622_064014

Csodabusz ez, kérem

A gondok már az indulás reggelén elkezdődtek. Egy törött tükör miatt, és nem színezem a sztorit, 12:30-ig álltunk a Planetárium előtt, kilenckor kellett volna indulnunk. A tükröt egy kamion pattintotta le a buszról, enélkül pedig nem indulhattunk el, de ahelyett, hogy azonnal küldtek volna egy másik buszt, szépen nekiálltak alkatrészt rendelni és kicserélni a törött elemet. Durván 3,5 órát várakoztunk a napon, de szerencsére a közeli presszóból érkező folyamatos védőital-ellátmány megakadályozta a hőgutát.

20160622_064045

Nagy nehezen végre felszálltunk, de nem telt el öt perc, máris rájöttünk, hogy egy csirkekeltetőre váltottunk jegyet. A klíma körülbelül az M1-M7 közös kivezetőszakaszán kezdett el érzékelhető hideget pumpálni az utastérbe. Ez főleg azért volt kellemetlen, mert a durván negyven férfitest a szaunában úgy lökte ki a délelőtt elfogyasztott 3-5 korsó sört, hogy habzott a bőrünk, mint egy versenylónak.

Ekkor többen jelezték a sofőrnek, hogy főnök, használnánk a WC-t, de be van zárva az ajtaja. Erre jött a válasz: persze hogy be van, már jó ideje nem működik, tartsátok vissza az első pihenőig, vagy használjatok üres üveget. Köszi, de tényleg…

Ez volt a pillanat, amikor megpillantottam a WC ajtaján a kínai feliratot.

20160617_213213

A beígért pihenőnél az első ajtóhoz érve ismét kínai írásjelekre figyeltem fel, aztán ránéztem a műszerfalra, a kormányra, és akkor már tudtam, a Kínai Népköztársaság egyik kiváló termékével utazunk, amit a Zhong Tong Bus nevű cég gyárt, logójuk pedig simán beillene egy Transformers-filmbe. Ekkor még elhessegettem az országgal kapcsolatos negatív sztereotípiákat, hiszen nem minden szar, ami kínai, gondoljunk csak a Huawei telefonokra vagy a Lenovo laptopokra.

Ha a tényeket nézzük, a Zhong Tong Caesar LCK6126H típusú busz a Hyundai Aero alvázára épül, hossza 11,9 méter, szélessége 2,53, magassága pedig 3,75. A Caesar három különböző kínai dízelmotorral rendelhető, melyek nagyjából 360-380 lóerő között mozognak, végsebességük 120 km/óra, de a biztonság kedvéért a miénket 90 km/órára limitálták, nehogy véletlenül többet fogyasszon a kelleténél, vagy beleszaladjon a sofőr egy felesleges gyorshajtásba. Aztán volt olyan is, hogy 65-tel poroszkáltunk a leállósávban, de erről később.

20160622_063920

20160622_063934

20160622_063926

Valahol Szlovéniában járhattunk, amikor elkezdett minden pozícióban kényelmetlen lenni az ülés, hiába szállít a Zhong Tong buszokat számos európai országba, az ülések közti távolságot sehogy nem sikerült még a közepesen kényelmes szintre sem belőni, a párnázottságról nem is beszélve, na meg arról, hogy a derekamnál konkrétan éreztem az ülés vázszerkezetét, és mire hazaértünk, úgy fájtak az ülőgumóim, mint mikor négy napon keresztül sörpadon gyötröm a fenekem egy fesztiválon.

Szlovéniát elhagytuk, az olasz szakasz viszonylag eseménytelenül telt, hacsak azt nem számítjuk, hogy a sofőr az éjszaka kellős közepén véletlenszerűen megtalált egy-két klasszikus olasz rádióállmást, amiből üvöltött a folklór. Úgy gondolta, jó ötlet kicsontolni a hifit hajnalban, mikor az utasok lehetetlen pozíciókban próbálnak szunyókálni.

Franciaországban már egyre sűrűbben álltunk meg és egyre lassabban mentünk, volt olyan, hogy 70-80 km/órával döcögtünk, de sofőrbá azt mondta, aggodalomra semmi ok, van időnk bőven, nem akar sietni. Végül is időnk tényleg volt, csak azon gondolkoztam, milyen válogatott módszerekkel pusztítanám el a buszt. Így értünk el Marseille városába, ahol később döntetlent játszottunk Izlanddal.

20160617_214821

Ugye, hogy Transformers?

20160617_170955

Közel sem volt olyan kényelmes, mint amilyennek látszik. Gyakorlatilag egy vaslapon ültünk, amin egy terítő volt

Pár nappal később, a monacói túrán az is kiderült, hogy miért mentünk gyökkettővel a francia szakaszon, csak a két sofőr nem merte elárulni: a Zhong Tong Caesar LCK6126H csillámpóni ugyanis olyan gyönyörűen felforralta a vizet, hogy öröm volt nézni. A 220 kilométeres távot három óra alatt teljesítettük, csak oda, visszafelé este hétkor indultunk és valamikor tizenegy után értünk a Marseille melletti kempingbe. Útközben a GPS elromlott, kétszer eltévedtünk, egyszer majdnem beragadtunk egy híd alá és egy parkoló Egyes BMW-t is arrébb kellett rakni, mert nem tudtunk bekanyarodni a szűk utcába.

Ekkor már kétszer kellett vizet tölteni a rendszerbe, ugyanis kilyukadt a hűtővizet keringető cső, amit a hazaútra valahogy ideiglenesen megjavított a két sofőr, Lyonig nem is volt gond, zökkenőmentesen eljutottunk, megnéztük a portugálok elleni mérkőzést és indultunk haza.

Az már tényleg csak hab volt a tortán, hogy az idősebbik sofőr annyira nem volt képben a fizetőkapuknál, hogy folyamatosan 10-15 perceket álltunk mindegyiknél, mert nem tudta, hová kell bedobni a pénzt. Volt, hogy letiltott a kapu, visszatolattunk és átálltunk egy másikhoz.

20160622_064100

Éjszaka nem volt gond, azonban ahogy felkelt a nap, és egyre melegebb lett, durván az olasz-szlovén határtól, a busz keringése lassacskán összeomlott. Folyamatosan 100-120 fokon forrt a víz, másfél óránként volt bokszkiállás, visszahűteni a rendszert. A magyar szakaszon többször is 60-65 km/órával kaptattunk a leállósávban, nyitott motorháztetővel és nyitott hátsó ajtóval, ugyanis miután beléptünk Magyarországra, a klíma is feladta a harcot, nem hűtött tovább.

Nyolcadmagammal Székesfehérvárnál adtuk fel a harcot, leszálltunk a szopórollerről és mentesítő járatot hívtunk egy barátom személyében, aki volt olyan jó fej és eljött értünk a benzinkútra.

Azt mondtam már, hogy a busz oldalán lévő festéket az illesztéseknél végig felfújta a rozsda, a hátsó ajtó nem mindig záródott be rendesen és az ablakok szigetelőcsíkjai kiolvadtak a melegtől? És állítólag egy 5 éves járműről beszélünk, ami alig több mint 300 ezer kilométert futott.

20160623_173738

Nyitott ajtó menet közben

20160623_184928

Könnyes a búcsú, ám örömteljes

20160623_172112

Az idősebb sofőr kézrátétellel próbált többször is gyógyítani, nem sikerült

Az utazás szervezőinek és a busz üzemeltetőjének innen üzenem, hogy csak kínunkban röhögtünk, nagyon nem jópofa műszakilag ennyire rottyon lévő buszt 3600 kilométeres útra küldeni, utasokkal megpakolva. Bár ezt a kínai buszt még helyi járatnak sem ajánlom, akit ilyenre próbálnak meg a jövőben felültetni, az meneküljön, amerre csak tud.