Ez a hétvége a KGST-buszoké lesz

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2016.06.15. 14.26

Dél-Csehország egyik legnagyobb városában ezen a hétvégén több koros buszcsodával is utazhatunk. Azt is felfedezhetjük, milyen volt az élet a csuklós busz fetatalálása előtt.

Ez a hétvége a KGST-buszoké lesz

Négy éve hazánkban elsőként számoltunk be a brünni katonai barakkokban rejtőző oldtimer buszokról.  Akkor egy cseh kollégám invitálására csak ezért látogattam ki a Csehország második legnépesebb városába. Azt kell, hogy mondjam, megérte, hiszen a Brünni Technikai Múzeum dolgozói nemcsak a csehszlovák gyártmányokra, hanem más, a volt KGST-országokba egykoron gyártott autóbuszok megmentésére is nagy figyelmet fordítanak. Ennek köszönhetően a járművek működőképesek és időnként még ki is lehet próbálni őket.

Avia alvázas Ikarus 553. Szintén egy közlekedés történeti ritkaság.

Június 18-án szombaton, a Technikai Múzeum által féltve őrzött gyűjtemény egy része ismét kipróbálható lesz, ugyanis nagyszabású nosztalgia találkozót rendeznek Brünnben. Ebből az alkalomból az érdeklődök többek között utazhatnak egy Liaz nyergesvontató mögé kapcsolt Skoda RTO 706 RTTN-el, valamint egy Jelcz pótkocsival ellátott Skoda 706 RTO busszal. Mindkét jármű  még a csuklós buszok elődjének tekinthető, így ezek arról is árulkodnak, milyen megoldásokkal kísérleteztek a gyártók, hogy a szóló buszoknál nagyobb befogadóképességű autóbuszokat gyártsanak.

Skoda 706 RTTN buszos pótkocsival.

Skoda 706 RTTN buszos pótkocsival.

A hazai autóbuszgyártást egy eredeti állapotában megtartott, Avia alvázas Ikarus 553-as, valamint egy kétajtós Ikarus 280-as képviseli. Az érdeklődök emellett a a 60′-as és ’70-es évek csehszlovák busziparát képviselő Karosa SD-11-est és SL-11-est, valamint egy, ’80-as években gyártott Karosa C734-est is kipróbálhatnak.

Brno négyórányi autóútra található Budapesttől, de a magyar fővárosból akár a fapados autóbusszal is felkereshetjük a cseh iparvárost. Az eredeti program cseh nyelven, az alábbi linken érhető el.

Kommentek

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírságkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.