Kiss Norbi dobogós helyett szerzett Olaszországban

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2016.05.30. 12.00

Új versenykamionnal vágott neki Kiss Norbert az olaszországi kamion-Eb-futamoknak. A kétszeres Európa-bajnok az időjárás ellenére remek eredményeket ért el.

Kiss Norbi dobogós helyett szerzett Olaszországban

Borúsan indult a vasárnapi versenynap az olaszországi Misanóban a kamion-Európa-bajnokság második fordulóján. Az időjárás ugyanakkor később erősen beleszólt a verseny alakulásába. Kiss Norbi a délelőtti időmérő edzésen száraz pályán a 4. rajthelyet szerezte meg.

A vasárnapi első versenyre azonban megérkezett az eső. E miatt az első futamon sárga zászló alatt rajtolt el a mezőny. Az első futam jól alakult a magyar pilóta számára, Kiss Norbi az első körökben egyet előrelépve a rajtpozícióját végül a dobogós harmadik helyre tudta váltani. Mindez várakozáson felüli eredménynek számít, de természetesen egy kis szerencse is kellett hozzá. Erre a hétvégére készült el ugyanis Kiss Norbi új versenykamionja, és bár az első futam nem volt problémamentes, kész csoda, hogy ilyen kiugró eredményt sikerült elérni.

A két futam között hatalmas eső esett, mindenki elázott, de amikor ki kellett menni a második versenyre, már kisütött a nap és elkezdett felszáradni a pálya. A fordított rajtrácsot követően a 6. helyről indulhatott volna Norbi, ha nem jön közbe egy sebességváltó-hiba. A csapat ezt gyorsan orvosolta, de a kétszeres Európa-bajnok így is csak a bokszutcából rajtolhatott el, végül pedig a 11. helyen zárt a misanói versenyhétvége utolsó futamán. Ezen a hétvégén így összesen 22 pontot szerezve a bajnokság 6. helyére jött fel.

Nagyon örülök a dobogós helyezésnek, megérdemelte a csapat az elmúlt időszak kemény munkája után, nagyon köszönöm nekik. De természetesen még nagyon sok tennivaló van, ezt tudja mindenki, viszont kézzelfogható a fejlődés, és az, hogy jó irányba megyünk. Most még küzdöttünk néhány apróbb gonddal, de világosan látjuk magunk előtt az utat. Fontos azonban, hogy ne legyünk türelmetlenek, idő kell a fejlődéshez és ahhoz, hogy stabilan jól tudjunk teljesíteni” – jegyezte meg a verseny után a magyar pilóta.

A Tankpool24 csapata és Kiss Norbi már az FIA European Truck Race Championship (ETRC) következő állomására, a franciaországi Nogaróra készül, ahol június 11-12-én folytatódik a bajnokság.

Kommentek

Élesben veti be elektromos haszonjárműveit a Mercedes

Bár még nincs sorozatgyártásra alkalmas elektromos változat a Vitóból és a Sprinterből, mégis élesben tesztelhetik őket a következő években.

Hivatalos: jön az új Ikarus

Cseppfolyós földgázzal (LNG) hajtott buszok gyártásába kezd az év második felében az Ikarus.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz, ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

Darth Vader egyszerűen kamionná vált

Egy dizájner olyan Kamazt gondolt ki, melyre legszívesebben már most felülnénk, mert ötvözi a versenykamionokat és az űrhajókat.

F1: Ecclestone-t meghívták a Bahreini Nagydíjra

Az F1 januárban letett urát, Bernie Ecclestone-t az arab királyság koronahercege hívta meg a két hét múlva következő futamra.

A Wankel motorral röfögő Ladáknál nincs érdekesebb orosz vas

Különc gépek életben tartói, áldás rátok. Nélkületek, elkötelezett őrültek nélkül, mi sem csodálhatnánk ezeket a gazdasági zsákutcának bizonyuló, korántsem hibátlan, de annál különlegesebb szerkezeteket.

F1: Nem tudni, mikor lesz versenyképes Honda-motor

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj megerősítette a téli tesztek tapasztalatait, miszerint továbbra is a Hondái a legrosszabb F1-es motor, de egyelőre nem tudni, mikor kaphat jobban a McLaren a japánoktól.

Több millió veszélyes autót hív vissza a Toyota

Közel hárommillió autót hív vissza a Toyota a Takata légzsákok meghibásodásának kockázata miatt.

Szomorú látvány: itt tárolja a VW a dízelbotrány miatt visszavett autókat

A 2015-ben kirobbant VW-dízelbotrány szinte az egész világot érintette, a német gyártó pedig kénytelen volt néhány helyen visszavásárolni a “csaló” autókat.

Tarlós tovább üti a köztereseket, újabb fejlemény

Tarlós István szerint az autósok bírságolását érintően nem működhetnek úgy a kerületi közterület-felügyelők, mint “a legrosszabb időkre emlékeztető önkéntes rendőrök”.

Félelmetes hajsza az autópályán

Ez a videó olyan, mintha a Need for Speedet néznénk, abban vannak hasonló csapatos száguldások.

Jól rejti árát az óriás-Toyota

Rangrejtve járni nincs jobb egy valójában sokba kerülő, de árát ügyesen palástoló kisbusznál. A Toyota Proace az igényes Verso-kivitelben járt nálunk, tesztünkön hibái is kiderültek.

A legkomolyabb játék, amit idén látsz

A Toyota Hilux tavaly történelmi eredményt ért el: Ausztrália legnagyobb számban eladott gépkocsijaként zárta az évet.  Ennek örömére készült el az életnagyságú gyerekjáték.

Ha nincs meg a sofőr, nincs büntetés – Nyilatkozott a rendőrség

Az ORFK közlése szerint a közterület-felügyelet kameráival nem lehet az objektív felelősség alapján bírságolni.

Targoncás oktatófilm, csak erős idegzetűeknek

Nagyon kel vigyázni, nehogy egy lehulló tapétavágó beleálljon a fejedbe, mikor épp leveszed a kobakot.

F1: Rajzfilm készült Vettel futamgyőzelméről

Elindult az új szezon, megérkezett a MiniDrivers első rajzfilmes összefoglalója is.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.