Vadonatúj versenykamionnal vág neki a Kamaz Master Team  az idei Selyemút Ralinak.  A félévszázados fennállását ünneplő orosz gyártó nemrégiben több teaser fotót is közzétett az elkészült járműről, mely a korábbinál jóval vadabbra sikerült.

Bár a Kamaz gyári csapata idén megnyerte az Africa Eco Race-t, úgy döntöttek, hogy a Moszkva-Peking között megrendezendő Selyemút Ralinak már inkább egy vadonatúj járművel vágnak neki. Ez már csak azért is indokolt, mert a júliusban elrajtoló versenyen a résztvevőkre közel 10 ezer kilométer vár, ekkora távon azért mégse lehet rizikózni.

A nemrég elkészült vadonatúj Kamaz 4326-os is CNG-hajtású, megjelenésében pedig az egyik legradikálisabb változás a megnyújtott motorháztető, melyet korábban már egy tesztkamionon kipróbáltak és mivel az eredmények biztatóak voltak, ezért a Kamaz végül elhagyta az egyenes homlokfalú fülkeváltozatot.

Fontos változás lesz még továbbá a versenykamionon a monokróm fényezés, melyet a szponzor, a Red Bull javasolt, így ugyanis agresszívabb, ütősebb megjelenése lehet az orosz kamionnak. Úgy tűnik a fejlesztések hatásosak első ránézésre, hiszen valóban egy tiszteletet parancsoló versenykamion született meg, vagy mégsem?