Nyíregyháza is gázbuszokat vesz

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2016.05.03. 11.00

Hamarosan Nyíregyházán is csökkenhet a buszok által kibocsátott szmog, ugyanis a megyeszékhely 41 darab új sűrített földgázzal (CNG) hajtott autóbuszt vásárol.

Nyíregyháza is gázbuszokat vesz

Korábban beszámoltunk arról, hogy Nyíregyháza is tendert írt ki, összesen 41 darab gázüzemű autóbusz beszerzésére. Az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében ma jelent meg a pályázattal kapcsolatos végeredmény. Eszerint a 36 darab szóló és 5 csuklós buszra kiírt tendert a német MAN nyerte a Lion’s City típusú autóbuszokkal. A közbeszerzésen a német Mercedes és a lengyel Solaris is indult.

A tendert jelentős késéssel hirdették ki, az eredeti elképzeléseknek megfelelően ugyanis az új buszoknak már 2016 elején forgalomba kellett volna állniuk. Az elbírálás során az elsődleges szempont az ár volt: az autóbuszokért Nyíregyháza több mint 3,3 milliárd Forintot (ÁFA nélkül) fizethet uniós források felhasználásával. A járművek darabonkénti ára így átlagosan 81,61 millió Forintra jön ki. Ez nem csak az autóbuszok tényleges árát takarja, hiszen ebben benne van többek között a közel 60 óra kötelező oktatás a karbantartó személyzet, valamint a sofőrök számára. Fontos kritérium volt még a tenderen, hogy az autóbuszok gáztartályainak élettartama legalább nyolc év kell, hogy legyen.

Az új buszokat a gyártónak el kell látnia a szükséges forgalomirányítási-, utastájékoztató eszközökkel, valamint a le- és felszállásjelző rendszerrel, illetve a járműre való fel- és leszállást segítő rámpával. A járművek emellett elektronikus jegyrendszer kezelésére is alkalmas eszközökkel lesznek felszerelve. A szóló autóbuszok 78 (ebből 33 ülőhely), a csuklós változatok 150 ( ebből 36 ülőhely) utas szállítására alkalmasak.

Szeged, Budapest, Kaposvár, Zalaegerszeg és Miskolc után Nyíregyháza lehet a következő magyar város, ahol gázüzemű autóbuszok állhatnak forgalomba a közeljövőben. Ugyan közbeszerzési értesítő arról nem ír, hogy a nyertes ajánlattevő MAN-nek mennyi ideje van az autóbuszok leszállítására, de a Lengyelországban és Törökországban készülő buszok egy része várhatóan az év második felében már forgalomba állhat Nyíregyházán.

 

Kommentek

Darth Vader egyszerűen kamionná vált

Egy dizájner olyan Kamazt gondolt ki, melyre legszívesebben már most felülnénk, mert ötvözi a versenykamionokat és az űrhajókat.

Munkagéppel mennek a tüntetők ellen a rendőrök

A szomszédos Szlovákiában fejlesztik a jövő rendőrségi oszlatójárművét. A Božena Riot az építőipari és mezőgazdasági munkagépek ketrecharcos unokatestvére.

Sportautókra hajaz ez a német turistabusz

A most következő gyártóról ritkán hallani manapság, de ha igen, akkor az biztos valami nagy durranás.

Speciális mentőjárművet épített a Kamaz

Szinte bárhol bevethető mentőjárművet épített a Kamaz, mely kiválóan alkalmas tűzoltók és a mentők munkájának támogatására.

F1: Räikkönen nem bírja a tempót?

Kimi Räikkönen nem volt igazán versenyképes az Ausztrál Nagydíjon, a Ferrarinál többet várnak tőle, de vajon képes lesz-e hozni?

F1: Az újonc is beszólt a McLarennek

Fernando Alonso után újonc csapattársa, Stoffel Vandoorne is azt nyilatkozta, hogy a McLaren-Hondáé a leglassabb autó a mezőnyben.

Tarlós István felébredt a kómából

A magyar közlekedési szankcionálás rendszere (magyarul: a büntetések) kilenc éve romlott el teljesen, amikor még Gyurcsány kormánya kitalálta az objektív felelősség nevű baromságot. Tarlós hol volt eddig, hogy ezt csak most vette észre?

Ismét csökken az üzemanyag ára

Szerdán folytatódik az üzemanyag árának csökkenése, ezúttal a gázolaj lesz olcsóbb.

F1: Hamilton nagyon ráizgult az idei szezonra

Lewis Hamilton az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után úgy fogalmazott, hogy az idei szezonban a legjobbak csapnak össze a vb-címért.

F1: Vizsgálják a melbourne-i pályainváziót

Bár egyesek ünnepelték, hogy a nézők az Ausztrál Nagydíj leintése után bemehettek a pályára, a Nemzetközi Automobil Szövetség kivizsgálja az egyértelműen veszélyes esetet.

Bicikli 11 millióért, nooormális?!

A jacht után most itt a Bugatti-kétkerekű: a PG bringája műszakilag is odateszi magát, de 39 ezer dolláros ára azért így is magas.

Hemzsegnek az 50 ezres kanyarok Budapesten

Mutatjuk, hol kaphatsz súlyos büntetést Budapesten, ha egy kicsit nem figyelsz, vagy nem követed a szabályokat.

Ez minden idők legmagabiztosabb parkolóból történő kiállása

Hogy tudott innen így kiállni? Oda egy hajszál nem fért volna! Hozzáért vagy nem ért hozzá? Megannyi kínzó kérdés!

F1: 2017-re kicsinálták az előzéseket

A versenyzők elmondása alapján beigazolódtak az előzetes félelmek, a 2017-es Forma-1-es autókkal igen nehéz, ha nem lehetetlen előzni. Idén körmenetek jöhetnek.

Egy apró csavar élete az F1-ben

Egy aprócska alkatrész, ami hatalmas utat tesz meg, mire behelyezik egy Forma-1-es autóba. Most végignézheted a folyamatot.

Idén is lazajlott a hazai legnagyobb autós és tuningszeánsz

Idén is megrendezték a legnagyobb, legszínesebb benzingőzös hazai bulit, az AMTS-t, és mi idén is kimentünk egy fényképezőgéppel, hogy lőjünk pár fotót.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.