Nem számol a buszok sorozatgyártásával a Rába

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2016.03.08. 16.40

Legalább is ezt mondta ma a cég vezérigazgatója, Pintér István egy sajtóbeszélgetésen.

Az állami vállalat a Volvóval kötött szövetség kapcsán kijelentette, hogy az együttműködés él, töretlen és készen állnak a kihívásokra, de a felfutást lassítja, hogy a tömegközlekedés átalakításának dilemmái még nem zárultak le Magyarországon.

Pintér István azt is kifejtette, hogy a buszgyártással kapcsolatban az országban él egy nosztalgia, amit jelenleg nem lehet sorozatgyártásra fejleszteni. Elmondása szerint egyszerűen állandó megbízás híján nem éri meg elkötelezett csapatot felépíteni Győrben, ahol hatalmas a munkaerőpiac elszívó hatása.

A Rába-csoport tavaly 46,154 milliárd forintos konszolidált árbevételt produkált, amely 3,7 százalékos csökkenés az előző évihez képest. Ugyanakkor a bruttó eredmény 5,3 százalékkal 9,677 milliárd forintra, az üzemi eredmény 16 százalékkal, 2,194 milliárdra, az EBITDA pedig 8,3 százalékkal, mintegy 4,463 milliárd forintra emelkedett. Tavaly a Rába bevételének 90 százaléka exportból származott.

Kommentek

Speciális mentőjárművet épített a Kamaz

Szinte bárhol bevethető mentőjárművet épített a Kamaz, mely kiválóan alkalmas tűzoltók és a mentők munkájának támogatására.

Villamosnak indult, busz lett belőle

Ha megvalósul a közösségi közlekedésben az, ami most a mérnökök fejében van, akkor elképzelhető, hogy évek múlva nehezen tudunk majd különbséget tenni a buszok és a villamosok között.

Mesterséges nappali fénnyel segítenék a kamionsofőröket

A Daimler azon töri magát, hogyan tudna a természetes fényhez hasonló világítást teremteni a kamionokban. Szerintük a fényszegény fülkék rossz hatással vannak a sofőrök teljesítményére.

Fény derült a nyírségi permetező vonat titkára

Az összeesküvés hívők azonnal chemtrailt kiáltanak, ezért megkérdeztük a MÁV-ot, mi is folyik ebből a vonatból.

Jövőre minden eddiginél nagyobb Seat jön

A Škoda kölcsönadja a Kodiaqot a Seatnak, így nekik is lesz középkategóriás szabadidőjárművük. Első részletek a leendő óriásról.

Így gyorsul 350-re a Bugatti Chiron

Nem sokan vezethették a Bugatti Chiront, de Jeremy Clarkson köztük volt. Az autós újságírás fekete báránya ízelítőnek az autó gyorsulási képességeit demonstrálta.

F1: A Ferrarinak hálás Grosjean

Romain Grosjean csupán két másodperccel maradt le az első helyet megszerző Hamiltontól, így igazán lelkesen vág neki az Ausztrál Nagydíjnak.

Alonso: A McLaren nem jó a pontszerzésre, szomorú a helyzet

Fernando Alonso ugyan problémamentes időmérő végén a vártnál talán jobb 13. helyet szerezte meg Melbourne-ben, de egyáltalán nem elégedett.

F1: Perezt beidézték a versenybírók

A Force Indiá-s Sergio Perezt az Ausztrál Nagydíj kvalifikációja után vizsgálat alá vonták, büntetés miatt elúszhat a 11. rajthely.

Hihetetlen módon úszta meg a balesetet ez a motoros

Lendületből ült fel az autó tetejére a motoros, amin valószínűleg ő is meglepődött az ütközés után.

Világrekordra készül a Jaguar

Idén 25 éves a Jaguar XJ220, és ebből az alkalomból monstre felvonulást terveznek, méghozzá Guinness-esélyes részvétellel.

Hamilton: Bottas nagyon jól teljesített

Lewis Hamilton indul az élről Melbourne-ben, Sebastian Vettel a második, Valtteri Bottas a harmadik rajthelyet fogta meg az időmérőn. Az első három nyilatkozatai.

Videó: Így vágta falnak a Red Bullt a helyi hős

A Red Bull-os Daniel Ricciardo nem lehet elégedett, hiszen hazai közönsége előtt szúrta el az időmérőt, a Q3-ban a falban végezte.

F1: Hamiltoné az év első pole-ja

A szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj időmérőjén a mercedeses Lewis Hamilton magabiztos pole-t hozott, mögötte a ferraris Sebastian Vettel, Valtteri Bottas csak a 3. A hazai sztár a falban végezte.

Unimog a tyúkolból

Óriási szerencsével máig lehet megkímélt, milliókat érő autókat találni elhagyott pajtákban, raktárakban. Na, ez az Unimog nem ilyen.

Selejtes luxusautók okoznak főfájást

Ezen a héten prémium autógyártók termékeit ítélték emberi felhasználásra alkalmatlannak az európai hatóságok. Visszahívások Auditól Range Roverig.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.