Részeg teherautósokat is fogtak a razzián

Szerző: Police.hu levél küldés 
Dátum: 2016.02.23. 16.00

A február 15. és február 20. között végrehajtott akcióban több mint kétezer tehergépkocsit és közel 140 autóbuszt ellenőriztek a rendőrök.

757392 A Tispol Truck & Bus európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési és pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartását, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálták. Az ötnapos akcióban a rendőrök 2264 tehergépkocsit és 139 autóbuszt ellenőriztek, jogsértést 436 esetben állapítottak meg. Azonnali közlekedési korlátozást 16 nehéz-tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a járműkategóriában vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 92 esetben, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban 155 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 90 esetben kellett intézkedést lefolytatni. A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzése során nyolc esetben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 40 esetben a jármű vezetője, illetve utasa nem használta a biztonsági övet, illetve 83 jármű esetében a vezető túllépte a megengedett legnagyobb sebességet. Az autóbuszok ellenőrzése során hét esetben a jármű vezetője nem tartotta be a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályt, míg a vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt hét esetben kellett intézkedniük a rendőröknek.

Kommentek

Villamosnak indult, busz lett belőle

Ha megvalósul a közösségi közlekedésben az, ami most a mérnökök fejében van, akkor elképzelhető, hogy évek múlva nehezen tudunk majd különbséget tenni a buszok és a villamosok között.

Mesterséges nappali fénnyel segítenék a kamionsofőröket

A Daimler azon töri magát, hogyan tudna a természetes fényhez hasonló világítást teremteni a kamionokban. Szerintük a fényszegény fülkék rossz hatással vannak a sofőrök teljesítményére.

Fény derült a nyírségi permetező vonat titkára

Az összeesküvés hívők azonnal chemtrailt kiáltanak, ezért megkérdeztük a MÁV-ot, mi is folyik ebből a vonatból.

Milliós bírságok az osztrák utakon

Vége a türelmi időszaknak, milliós bírságokat kaphatnak az osztrák utakon közlekedők, ha nem tartják be a szabályokat.

Videó: Így kap másfél másodpercet Alonso Räikkönentől

Melbourne-i belső kamerás kör a mezőny két veteránjától a McLaren és a Ferrari közti különbségről.

Magyar gyerekek rajzolták le a jövőt

Hetedik alkalommal hirdette meg a Toyota magyar gyerekek számára is a Toyota Dream Car rajzversenyt: a megmérettetés arra ösztönözte a gyerekeket, hogy rajzolják le, milyennek képzelik el egy szebb jövő autóit.

F1: Óriási aranyköpés a Ferrari-főnöktől – videó

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene így írta le két szóban Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent.

F1: Letiltották a Haas légterelőjét

A Nemzetközi Automobil Szövetség az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésére levetette a Haas-csapat autójáról a T szárnyat. Túl hajlékony volt.

A Fiat motoros Zsiguli legendája

Az idei első nagyszabású autós rendezvényen, az Autó Motor és Tuning Show-n rengeteg csemege akad a géprajongók számára. A széles és ültetett karosszériák, felhúzott motorok kavalkádján túl a veteránok csendes csarnoka is tartogat meglepetéseket.

F1: Újabb motort fejleszt a Honda

Bár az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésein a McLaren elfogadhatóan szerepelt, a Hondánál tudják, hogy a jelenlegi erőforrással nem tudnak messzire jutni. Újat fejlesztenek májusra.

Új csúcsmodellt kap a koreai terepspecialista

Jövő csütörtökön mutatkozik be a SsangYong eddigi legnagyobb szabadidőjárműve. Egyelőre még neve sincs az autónak.

Jogtalanul büntették autósok ezreit Budapesten?

Tarlós István szerint jogtalanul bírságoltak meg rengeteg autóst Budapesten. A főpolgármester arra buzdít, hogy ne fizessenek az autósok.

Kabrió, bátraknak

Ha már a Techart GTstreet R Cabriolet karosszériája láttán rossz érzéseid támadnak, várj, amíg megtudod, mire képes a dög.

Verstappen: A Red Bull “túl lassú”

Az Ausztrál Nagydíj első edzésnapja után nem lehetnek igazán elégedettek a Red Bullnál, messze a Ferrari és még messzebb a Mercedes csúcstempója.

F1: Vettelt nem izgatja a Mercedes

Sebastian Vettel azt mondja, a Mercedeshez való átszerződés egyáltalán nem téma számára. A vártnál gyengébb melbourne-i kezdés sem probléma.

“Feltámad a Zsiguli, 200 lóerővel tér vissza” – Ordas kamu, el ne hidd!

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a Facebookon, és egyre több magyar internetes oldal hiteles állításként veszi át, pedig hatalmas nagy kamu az egész.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.