Közel száz embert rúgnak ki a BKV-tól

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2016.01.26. 07.00

Főleg karbantartókat bocsájtanak el, akiknek elhelyezkedését segíteni kívánja a fővárosi cég.

A BKV a következő hetekben csoportos létszámleépítésre kényszerül – áll a BKV hozzánk eljuttatott közleményében. A névtelenül kiküldött dokumentumban semmi jóról nem lehet olvasni, sőt, igazából megvalósulni látszik az a forgatókönyv, melyet még tavaly novemberben jelentettek be. Igaz, akkor még csak racionalizálásról és kisebb mértékű elbocsájtásról volt szó. Most azonban a közleményből egyértelműen kiolvasható, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat csoportos létszámleépítést fog végrehajtani.

Az indok most is ugyanaz: az új buszüzemeltetési modell keretében megvalósuló járatkiszervezések miatt a BKV teljesítményének harmadát elvesztette, ezért feladatainak átstrukturálására kényszerül. Ennek következtében egyes munkakörök megszűnnek, egyes feladatokat pedig átszervezéssel látja el a társaság. A létszámcsökkentés várhatóan 96 főt érint, jellemzően az Autóbusz és Trolibusz Üzemeltetési Igazgatóság járműkarbantartás területén. A társaságnál 2016-ban további költség-racionalizálások várhatók.

A BKV törekszik a létszámcsökkentésben érintett  munkavállalók jövőbeni elhelyezkedését elősegíteni. Ezért az érintett munkavállalóknak lehetőségük nyílik más cégek üres álláshelyeiről tájékozódni, vagy jelentkezni azokra. Az elbocsájtandó dolgozók szakértőktől kaphatnak tájékoztatást az önéletrajz és motivációs levél általánosan elvárt tartalmi elemeiről, külleméről, valamint segítséget kaphatnak azok megírásában, kinyomtatásában.

Kommentek

  • lewega

    Rögtön gondoltam, hogy a melósoktól fognak megszabadulni, és nem a góréktól!

  • Frenky52

    Amikor még a Metrónál dolgoztam, a Fehér úti járműtelepen volt egy hatalmas javító komplexum. Ott újították fel a kocsikat. Majd a Határ útiban is sokat javítottak meg. Most szinte az egészet leépítették. De az Akácfa utcai naplopók még mindig sokan vannak

  • Kempelen.

    lewega! Már nincsenek buszok, melósból meg sokkal több van. Elmúlt az az idő, amikor a melóhelyere melegedni jártatok.
    A BKV képtelen volt megújulni, a szerződéses partnerek meg maguk tartják karban a kocsikat. Lehet oda jelentkezni.

  • tdr

    Na gondoltam hogy ezzel kapcsolatosan is ír valamit, az ügyeletesokosmertőérthozzámintmindenhez..Mindenki magából indul ki..te szakértőke..

    Amúgy meg…A Bkv lassan teljesen megszűnik,már megvan az utód,ami egy ügyeletes felesleges nagy mosoda…BKK nak hívják..;-)..

  • mtbe

    Kempelen,
    elképesztő ez a rosszindulat.

  • DTF

    Igaz ami igaz, a legtobben a bkk/bkvnal is tenyleg melegedni jarnak, a legtobb magyarnak budos a munka, erzett is tartunk ott, ahol. Hiaba ruak ki embereket, csak hasonlo lustakkal es hozzanemertokkel lehet potolni.
    Nezzunk meg az ejszakai munkavegzoket: a buszokon nem is ellenoriznek, dumalnak es azt se tudjak mi mikor kell csinalni. Ja es a legjobbak az egyes vonalan az ‘orzok’: ulnek egy padon a hidegben es nxomkodjak a telot, mikozben nem mukodik a mozoglepcso.
    A sbkv/bkk-t be kene szatani es besozni es nem haver magancegegnek mindeg kiszervezni. Vegre lenne szinvonal…

  • krookee

    100 emberből 99nek fogalma sincs hogy milyen körülmények között dolgoznak a bkv-ok!!!
    1 hét után szaladna haza bármelyik nagyokos!
    Megbecsülés ZÉRÓ!!!!
    És köszönöm, de nem részletezhetem!

  • tdr

    Értem én hogy mindenki máshogyan védi/látja a saját munkáját/beosztását.Személy szerint gyerek koromban láttam/érzékeltem,majd később megtapasztaltam mi megy a Bkv-nál(is)Régen kétkezi melós elvégezte a munkáját és nem volt ekkora körülményeskedés(sem..)Értsd-nem kellet ennyi emberen átvinni/kérvényezni bármilyen elvégezendő folyamatot.(és ott volt az alkatrész+biztosítva hozzá szinte minden)Ma ezek körülményesebbek és logikátlanabbak lettek.Most egy melóst/folyamatot 3-4.ellenőriznek/engedélyeznek…(és a körülményeket/feltételeket meg hagyjuk..)Éjszaka sokat dolgoztam,és láttam/érzékeltem,hogy kb 2.x annyit dolgoztam/teljesítettem mint a nappalosok;-)És ezt nem csak az én munkahelyemet láttam…Szóval ennyit a melegedésről/láb lógatásról..
    Érdekes ha elküldenek x.melóst,akkor miért maradhat a szellemi foglakozású??Nem a szomszéd lova,de miért is??Hiszen nem kell annyi embert szervezni/papírozni foglalkozni vele??!!Ördögi kőr ez,és az igazság mindig oda át van,vagyis a 22.es csapdája;-))..(( SZERINTEM!!..

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.