Felpöröghet a magyar mezőgazdaságigép-gyártás

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2016.01.25. 12.00

Mosonmagyaróvárról eddig főleg a buszgyártás terén hallhattunk, a Kühne azonban nemcsak a buszgyártást fejleszti.

Két új, saját tervezésű és gyártású gépet is kiállít a héten nyíló Agromash Expón a mosonmagyaróvári Kühne Mezőgazdasági Gépgyár, amelynek magágykészítője elnyerte az agráripari kiállítás hazai termékfejlesztési különdíját.

A Kühne gépei több mint 90 százalékban saját gyártmányok, a hidraulikai elemek kivételével szinte minden a cég üzemegységeiben készül. A Kühne nyeresége 2014-ben mintegy 370 millió forint, a belföldi értékesítés nettó árbevétele pedig közel 2,5 milliárd volt. Ezekhez képest a tavalyi adatok néhány százalékos emelkedést mutatnak.
   
A Kühne 2020-ig szeretné megduplázni a mezőgazdasági gépek értékesítését, ugyanakkor a cég a Kravtexszel 1999 óta gyárt Credo márkanévvel ellátott buszokat. A mosonmagyaróvári gépgyár bevételének 40 százalékát a buszgyártás adja. Emiatt a Kühne tavaly bővíteni kezdte autóbuszgyártó kapacitását mintegy félmilliárd forint értékben. Az új csarnok építése egy hónapon belül befejeződik.

A mintegy 300 főt foglalkoztató, elsősorban a hazai piacra gyártja termékeit, de kis mennyiséget értékesítenek Ausztriában és Szlovákiában is. Éveken át jelentős megrendelést kaptak Ukrajnából, de a kialakult bizonytalan politikai helyzet miatt ez most megszűnt. A mosonmagyaróvári mezőgazdasági gépgyár idén ünnepli alapításának 160. évfordulóját.

Kommentek

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

F1: Stúdiófotókon a Mercedes új autója

A Mercedes szombaton stúdiófotókon is megmutatta csütörtökön leleplezett 2017-es autóját, a W08-ast.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.