Az esetről még karácsony előtt számolt be több belgiumi hírportál. A hír azonban nem állt meg a belga határon ugyanis már lengyel és német kamionos oldalak is írtak az esetről. Az internetes képeken és videókon tisztán látszik, hogy szorosan egymás mellé állított kamionok egy hatalmas szántóföldön parkolnak. A teherautók a Waberer’s flottaszíneit viselik, azt viszont nem tudni, hogy pontosan hány magyar rendszámú jármű van köztük. 

A standaard.be kétszáz kamionról ír, de egyes portálok 250-300 teherautóra becsülik a teljes létszámot. A felvételek alapján ezek a számok ugyanakkor kissé elrugaszkodott becslésnek tűnhetnek. A belga lapnak egy helyi lakos arról számolt be, hogy néhány nappal karácsony előtt parkoltak le a kamionok, majd a sofőrökért autóbuszok jöttek és elszállították őket, hogy a kamionvezetők itthon tölthessék a karácsonyt.

Belgiumban karácsony alatt nem volt érvényben kamionstop, ellenben több környező országban, így például Luxemburgban, Franciaországban és Németországban igen. Igaz, a korlátozás általában a legtöbb államban minden nap egy bizonyos időtartamra vonatkozott. Ez persze még nem magyarázza meg, miért éppen egy szántóföldet talált a legalkalmasabb tárolási helynek a magyar fuvarozási társaság.

Az egyik helyi párt képviselője felháborítónak nevezte a dolgot és azon nyomban felhívta a figyelmet arra, hogy az olcsó keleti munkaerő miatt már eddig is sokan veszítették el állásukat Belgiumban.