Csendben suhannak a reggeli kiflik

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.11.08. 12.00

Nem ébreszt fel álmunkból hajnalban a DAF új csendes üzemű teherautója, már már sorban a harmadik.

Az új  CF és XF Silent modellek után a DAF tovább bővítette csendes üzemű kínálatát. Az új LF Silentet kifejezetten városi és regionális elosztó fuvarra tervezték, vagyis olyan területekre, ahol már kora hajnalban úton kell lenni. Ilyen lehet például a pékáruk, vagy a friss tejtermékek szállítása.

DAF LF

Az LF egy könnyű- és közepes teherbírású teherautó, melyet a Leyland Trucks gyárt a holland cég részére. A modell amellett hogy az Egyesült Királyságban készül, angol gyökerekkel is büszkélkedhet, hiszen eredetileg a Leyland Roadrunner utódjaként került sorozatgyártásba 2001-ben. Az LF közel két évtized alatt számtalan változáson ment keresztül, de továbbra is a Renault Midlum fülkéjével készül. Az Euro 6-os változatot két évvel ezelőtt mutatták be a hollandok. Legutóbb október elején esett át típufrissítésen.

Az extra csendes üzemmód egyetlen gombnyomással aktiválható a műszerfalról, melynek során az LF zajszintje nem haladja meg a 72 decibelt. Ez kifejezetten kedvező értéknek számít, ha figyelembe vesszük, hogy a jelenleg a piacon kapható teherautók átlagosan 80 decibeles értékkel rendelkeznek. A csendesebb üzemmód olyan területeken is lehetővé teszi az áruk be- és kirakodását, ahol este, éjszaka, illetve hajnalban zajkorlátozás van érvényben. Üzemeltetése így hatékonyabb és rugalmasabb lehet, igaz a legtöbb helyen leginkább a súlykorlátozás miatt nem hajthatnak be a hasonló kategóriájú teherautók.

Az új, 7,5 tonnás DAF LF Silent hajtásáról 4.5 literes PACCAR PX-5 motor gondoskodik, mely 152 (112kW) és 184 (135kW) lóerős változatban érhető el.  Az erőforráshoz az AS Tronic hatfokozatú, automatizált sebességváltó csatlakozik. A 4×2-es hajtásképlettel készülő teherautó nappali, hosszított nappali és hálóhelyes fülkével is készülhet. A modellváltozat már kapható a kereskedésekben.

Kommentek

Speciális mentőjárművet épített a Kamaz

Szinte bárhol bevethető mentőjárművet épített a Kamaz, mely kiválóan alkalmas tűzoltók és a mentők munkájának támogatására.

Villamosnak indult, busz lett belőle

Ha megvalósul a közösségi közlekedésben az, ami most a mérnökök fejében van, akkor elképzelhető, hogy évek múlva nehezen tudunk majd különbséget tenni a buszok és a villamosok között.

Mesterséges nappali fénnyel segítenék a kamionsofőröket

A Daimler azon töri magát, hogyan tudna a természetes fényhez hasonló világítást teremteni a kamionokban. Szerintük a fényszegény fülkék rossz hatással vannak a sofőrök teljesítményére.

Fény derült a nyírségi permetező vonat titkára

Az összeesküvés hívők azonnal chemtrailt kiáltanak, ezért megkérdeztük a MÁV-ot, mi is folyik ebből a vonatból.

Jövőre minden eddiginél nagyobb Seat jön

A Škoda kölcsönadja a Kodiaqot a Seatnak, így nekik is lesz középkategóriás szabadidőjárművük. Első részletek a leendő óriásról.

Így gyorsul 350-re a Bugatti Chiron

Nem sokan vezethették a Bugatti Chiront, de Jeremy Clarkson köztük volt. Az autós újságírás fekete báránya ízelítőnek az autó gyorsulási képességeit demonstrálta.

F1: A Ferrarinak hálás Grosjean

Romain Grosjean csupán két másodperccel maradt le az első helyet megszerző Hamiltontól, így igazán lelkesen vág neki az Ausztrál Nagydíjnak.

Alonso: A McLaren nem jó a pontszerzésre, szomorú a helyzet

Fernando Alonso ugyan problémamentes időmérő végén a vártnál talán jobb 13. helyet szerezte meg Melbourne-ben, de egyáltalán nem elégedett.

F1: Perezt beidézték a versenybírók

A Force Indiá-s Sergio Perezt az Ausztrál Nagydíj kvalifikációja után vizsgálat alá vonták, büntetés miatt elúszhat a 11. rajthely.

Hihetetlen módon úszta meg a balesetet ez a motoros

Lendületből ült fel az autó tetejére a motoros, amin valószínűleg ő is meglepődött az ütközés után.

Világrekordra készül a Jaguar

Idén 25 éves a Jaguar XJ220, és ebből az alkalomból monstre felvonulást terveznek, méghozzá Guinness-esélyes részvétellel.

Hamilton: Bottas nagyon jól teljesített

Lewis Hamilton indul az élről Melbourne-ben, Sebastian Vettel a második, Valtteri Bottas a harmadik rajthelyet fogta meg az időmérőn. Az első három nyilatkozatai.

Videó: Így vágta falnak a Red Bullt a helyi hős

A Red Bull-os Daniel Ricciardo nem lehet elégedett, hiszen hazai közönsége előtt szúrta el az időmérőt, a Q3-ban a falban végezte.

F1: Hamiltoné az év első pole-ja

A szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj időmérőjén a mercedeses Lewis Hamilton magabiztos pole-t hozott, mögötte a ferraris Sebastian Vettel, Valtteri Bottas csak a 3. A hazai sztár a falban végezte.

Unimog a tyúkolból

Óriási szerencsével máig lehet megkímélt, milliókat érő autókat találni elhagyott pajtákban, raktárakban. Na, ez az Unimog nem ilyen.

Selejtes luxusautók okoznak főfájást

Ezen a héten prémium autógyártók termékeit ítélték emberi felhasználásra alkalmatlannak az európai hatóságok. Visszahívások Auditól Range Roverig.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.