Ilyen összkomfortos lószállítót sem láttál még

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.10.24. 12.00

A lovaknak kell a hely, főleg szállításnál. Ebben a Renault teherautóban azonban még a fejüket sem kell lehajtani. Vagy mégis?

Mi magyarok úgy tartjuk magunkról, hogy lovas nemzet vagyunk, mégis kevés ilyen pöpec lószállítót lehet látni a hazai utakon. A német Dickenherr cég tulajdonosa, Klaus Dickenherr szerint ugyanakkor az utóbbi években egyre nagyobb az igény az olyan lószállító teherautókra, melyekben komfortos lakórész is van. A 21.századi kényelemre természetesen általában nem a lovak, hanem sokkal inkább az utasok és a jármű tulajdonosok felől mutatkozik igény.

A Baden-Württemberg-i tartományban tevékenykedő cég nemrég készítette el egy Renault D Cab 2 m típusú teherautóra egy új, lakórésszel kombinált lószállító modelljét. A 7,5 tonnás jármű 4,5 tonnás hasznos teherbírással rendelkezik és fedélzetén 2-3 ló kényelmes elhelyezésére van lehetőség. Ahogyan az képeken is látható, a szállító részen hatalmas a belmagasság, így a lovak szinte istállóban érezhetik magukat.

A hálórész a teherautó kabin tetejére került, de a lakórészben található kanapéból is könnyedén varázsolható franciaágy. A komfortos felépítményben külön helység van a WC, valamint a fürdőszoba részére, emellett egy kisebb konyha is helyet kapott, melyben főzőlap, mosogató és hűtő is van. A jármű fedélzetén nem kell nyomorogni, hiszen hely bőven akad: a WC-be például mosdókagylót és egy kisebb tárolószekrényt, a fürdőszobába pedig egy zuhanyzót és egy rozsdamentes kádat is beépítettek. A lakórészben a komfortot az állófűtés, a légkondicionáló, valamint a síkképcsöves televízió növeli.

Klaus Dickenherr szerint a jármű nagyon kedvező fogadtatásra talált azokon a kiállításokon ahol eddig bemutatkozott. Véleménye szerint egyre több az olyan üzemeltető, aki hobbi-szerűen tart néhány lovat, mert egyszerűen szeretnek lovagolni a természetben. Jó, ha az ilyen hóborthoz rendelkezésre áll egy olyan jármű is, melyben nemcsak szállítani lehet a lovakat, hanem fedélzetén akár  el is lehet tölteni egy-két napot.

Kommentek

  • pernye

    Bocs fiúk, de nem értem mi ebben a hírben a “wasisdas”.
    Magyarországon, Kisbéren működik ugyanis a műfaj egyik legelismertebb (ha nem a legelismertebb!) MAGYAR gyártója, amit úgy hívnak, hogy Lehel Coachbuilder Kft. Nézzétek meg a honlapján a galériát, és akkor meg fogjátok érteni, miért írtam mindezt.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel az Alfa 4C-t ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

F1: 2020-tól annyi Silverstone-nak?

A silverstone-i pályát tulajdonló BRDC cáfolta, hogy 2019-ben utolsó alkalommal rendeznék meg a Brit Nagydíjat.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.