Ez az IFA embereket szállított

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.10.19. 12.30

Ilyen IFA-t még biztosan nem láttál, és ez egyáltalán nem a te hibád. Hazánkba szinte egyáltalán nem került ebből a típusból.

IFA teherautókkal még a mai napig lehet találkozni hazánk útjain, azonban a H6B-típusszámot viselő busszal aligha. Persze, az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nem mai gyerek: 1952-59 között gyártották. A H6B-ből többféle változat is készült, hiszen a németek gyártottak belőle városi (H6B/S), városközi (H6B/L), távolsági (H6B/R), valamint H6B/K luxus- és konferencia kivitelű buszt is.

Sőt, a H6B/L változatból még pótkocsis kivitel is készült, ami mai szemmel nézve kifejezetten közlekedéstörténeti kuriózum, tekintve, hogy az is városközi változat volt. Ez a széria gépészetileg az IFA H6-os teherautó alapjaira épült, mely lényegében a W50-es elődje volt. A H6B 11 méter hosszú volt és 120 lóerős  (88,26 kW) dízelmotorral készült, mellyel mintegy 80 kilométer/órás végsebességre volt képes.

Az IFA H6B formaterve meglepően harmonikus és egységes volt, ha csak az utókornak megőrzött nosztalgia-példányokat nézzük, akkor aligha hisszük el, hogy az IFA egykoron csak a volt szocialista blokknak termelt. A modell sajátossága volt, hogy mind a városi, mind a távolsági változat két ajtóval készült. Az ajtók ráadásul a kasztni korlátozott lehetőségei miatt általában mindig ugyanoda kerültek. A távolsági változatok ugyanakkor eltérő belső kialakítással, kalaptartókkal és csomagtartóval készültek.
Tudta, hogy az Ikarus egykoron IFA-motorral szerelt buszokat is gyártott? Ha kíváncsi rá, ezen a linken többet is megtudhat a kis 211-es midibuszról.

Kommentek

  • japancar

    Robur felirattal láttam az egykori NDK-ban.

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

F1: Durva baleset a gálaversenyen – videó

Miamiban a hétvégén zajlik a Bajnokok tornája, a motorsport sztárjai szombaton a megküzdöttek a Bajnokok bajnoka címért. Meglepetésember nyert. Nagy balesetet is hozott a verseny.

Nem kap új elnöki limuzint Donald Trump

Úgy tervezték, hogy a friss fejlesztésű Cadillac a beiktatással egy időben debütál, de most mégis úgy tűnik várni kell pár hónapot az elnöki szörnyeteg érkezésére.

Tom Hanks különleges guruló ajándékot kapott

Tom Hanks budapesti tartózkodása alatt több Kispolskit és világhírűvé tett, előszeretettel fotózkodott a lengyel gyártású kisautóval. Ez a szokása most érdekes fordulathoz vezetett.

Levágom a kezed, ha még egyszer autóhoz nyúlsz

Prestige Intimidator – így nevezi a Jeep Wranglerhez készített optikai átépítő csomagját a Voltron Motors. Félelmetesnek tényleg félelmetes, de hol marad a presztízs? És a jó ízlés?

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

Hétfőn kitilthatják az öreg autókat Budapestről

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.