Erre a buszra figyel most a világ

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.10.18. 13.30

A jelenleg is zajló belgiumi buszkiállításon muttatta be a Volvo első, normál hosszúságú elektromos autóbuszát.

A kortrijki buszkiállításon ismerhette meg a nagyközönség a Volvo új elektromos buszát. Az alacsonypadlós, városi kivitelű, 12 méter hosszú modell ránézésre nagyon hasonlít a svéd gyártó jelenlegi kínálatában megtalálható példányokhoz. Formaterve viszont egyértelműen megegyezik a cég által júniusban bemutatott 10,7 méter hosszú elektromos buszéval. A gyártó közlése szerint a 7900-as típusszámot viselő null-emissziós modell 80 százalékkal hatékonyabb, mint a dízeles változatok.

A most bemutatott alumínium karosszériás jármű azon elektromos buszok közé tartozik, melyekhez töltőinfrastruktúrát szükséges kiépíteni azokon a vonalakon, ahol forgalomba állnak. Ez a 7900-as esetében azt jelenti, hogy a jármű egy 10-20 kilométeres viszonylaton közlekedve, a végállomásokon töltheti fel a lítium-ionos akkumulátorokat. Minden ilyen művelet 3-6 percbe kerül, emellett a 7900-as a fékezési energiát is visszatáplálja. A feltöltés ideje ugyanakkor függ az időjárási viszonyoktól, valamint a töltő fajtájától. A technológiát egyéb iránt a cég plug-in hibrid buszainál már tesztelték, részletesen korábbi cikkünkben olvashat róla.

A modell teljes mértékben szériaérett, sorozatgyártása 2016-ban kezdődhet. A jövendőbeli ügyfelek a Volvóval partnerségben lévő svájci ABB, vagy a Siemens töltőinfrastruktúráját választhatják a járművek üzemeltetéséhez. A Volvo 7900-as 85 utas szállítására alkalmas és többek között elektromos fékrendszerrel (EBS), valamint hegymenet-szabályozóval is felszerelték.

Kommentek

  • Merwyl

    Beeeeeeeeeeeeeeeee!

    Mit vannak úgy oda?
    Nekünk meg vannak kétszáz éves, naponta lerobbanó, sőt kigyulladó Ikarusaink! Meg tarlósunk, orbánunk vitézi dávidkánk, akiknek köszönhetjük! (jó: aki akarja sorolja ide rogánt sőt, tőlem akár még a gyurcsányt meg a demszkyt is!)

  • norbi50

    Meg vannak olyan baromarcu, szavazati joggal rendelkezo homo erectusok, mint a merwyl nicknevu istenbarmai.

  • Merwyl

    A f@szomöccse norbi5NULLÁ-ról nem is beszélve!!!

  • sforisek

    Elektromos autokat mar 1800-1900. szazadforduloban gyartottak. Jedlik Anyos mar1828 ban keszitett egy modelt. Az elektromos auto joval oregebb mint a robbanomotoros jarganyok.
    Ez az ujitas ha nem jon be, kiveri a biztositekot :). Ha pedig bevalik akkor az olaj magnasok fogjak elgancsolni, lealittani. :(

  • szaboata

    nem tudom,hogy fejlesztési zsákutca-e az elektromos busz,tény,hogy megvan a helye a nagyvárosok dugóiban.De,ha az akksik élettartama utáni globális szennyezést nézzük,akkor lehet,hogy hasznosabb a trolibuszokat használni.
    A villamos fejlesztéseket sem értem annyira,hiszen ár-érték arányban nem versenyképesek a trolival.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel az Alfa 4C-t ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

F1: 2020-tól annyi Silverstone-nak?

A silverstone-i pályát tulajdonló BRDC cáfolta, hogy 2019-ben utolsó alkalommal rendeznék meg a Brit Nagydíjat.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.