Itt vannak Pécs új buszai, de miért zöldek?

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2015.10.16. 15.10

Megkezdődött az új Volvo autóbuszok forgalomba állítása Pécsen. Több mint száz modern járművet vásárolt a baranyai megyeszékhely.

Hivatalosan is megérkeztek az első új buszok Pécsre. A városi tulajdonú Tüke Busz Zrt. közbeszerzés keretében 115 darab új, alacsony padlós Volvo buszt vásárolt, köztük 38 csuklós járművet, amelyekből tizennyolc buszt állítottak 2015. október 16-án, pénteken forgalomba.

Az új buszok közül jelenleg már több mint egy tucat, jövő héttől pedig összesen mintegy húsz jármű szállítja az utasokat. Ezt követően folyamatosan, heti szinten állnak forgalomba újabb beszerzésű Volvók. A teljes flotta tavaszra áll fel. A buszok zöld színe a Zsolnay előtt tiszteleg. A zöld szín egyébként a Zsolnay Porcelánmanufaktúra pecsétjére utal.

A Tüke Busz Zrt. közel 3,5 milliárd forintért vásárolta meg a járműveket. Ez az összeg már tartalmazza a forgalomba állítás költségeit is, s ebből a keretből minden egyes járművön nyitható ablakokat is beépítenek a közeljövőben.
Ezenfelül a társaság 150 millió forintot költ el például az autóbuszok zöldre festésére, fóliázására, olaj- és folyadékcserékre, az utastájékoztatási rendszer felszerelésére, a kopóalkatrészek cseréjére. Csak olyan busz kerül ki a forgalomba, amelyik átesett az úgynevezett nullrevízión, azaz kifogástalan, hosszú időn keresztül hibamentes működést garantáló műszaki állapotban van.
Az új Volvók mindegyikének tavaszig tartó üzembe állítását követően összesen 48 csuklós, 123 szóló és 4 midi busz teljesít szolgálatot Pécsen, a buszok átlagéletkora pedig nyolc év alá csökken.

Kommentek

  • ballac_86

    Szerintem ez a Zsolnay-dolog kamu. Valahonnan visszamaradt egy nagyobb tétel zöld busz, ezért az volt óccsó…

  • lewega

    Miért is kell nekünk Volvo buszokat vennünk, mikor volt egy Ikarus gyárunk? Már az átkosban exportáltunk belőle az USA-ba is! Nekik jó volt, de a mi “demokráciánknak” nem kellett! Mennyi embert tudnának foglalkoztatni!

  • maliganhuligan

    Ezt a nagy ikarusozást jó lenne már elfelejteni. Szép volt, jó volt, de vége. Az EAG még bírta elég sokáig, de már annak is lőttek. Az EAG-osok egy része megcsinálta évekkel ezelőtt a Webastóval az S91 midibuszt, amit most a Rába gyárt (vagy nem). Direkt azért fejlesztették ki, hogy a budai várba milyen jó lesz a régi Ikarusok helyett. Erre most oda török midibuszokat vettek. A jelenlegi Ikarus túró, de ott a Credo, komplett járműpalettával. De az sem kell itthon. Még jó, hogy konzervatív, keresztény, nemzeti kormányunk van, ami támogatja a magyar ipart.

  • szaboata

    eozin, zöld máz a Zsolnaynál.Legalább a zöldre festéskor van egy kis hazai munkaerő.Úgy tudom Pécsnek fideszes önkormányzata van.Szép volt fiuk.
    De ugyanez a helyzet Kaposváron is,csak ott MANokat vettek,ahogyan egy másik cikk írta.

  • tancsikz

    Tisztelt Vezess.hu, érdeklődnék, hogy ezt a cikket személyesen Páva Zsolt rendelte Önöktől? Ha nem, akkor érdeklődnék, hogy az átlag 6-7 éves, 6-700 ezer kilométert futott, nagyrészt klíma és elhúzható ablak nélküli Volvók mennyiben nevezhetőek modern, új autóbusznak.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

Darth Vader egyszerűen kamionná vált

Egy dizájner olyan Kamazt gondolt ki, melyre legszívesebben már most felülnénk, mert ötvözi a versenykamionokat és az űrhajókat.

Munkagéppel mennek a tüntetők ellen a rendőrök

A szomszédos Szlovákiában fejlesztik a jövő rendőrségi oszlatójárművét. A Božena Riot az építőipari és mezőgazdasági munkagépek ketrecharcos unokatestvére.

Sportautókra hajaz ez a német turistabusz

A most következő gyártóról ritkán hallani manapság, de ha igen, akkor az biztos valami nagy durranás.

F1: Nem a trükkös futómű csinálta ki a Red Bullt

A Red Bull szerint a felfüggesztésekre vonatkozó új szabályoknak nincs közük ahhoz, hogy a csapat a Ferrari és a Mercedes mögé szorult az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Ő lesz Räikkönen utódja?

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint megvan, kire cserélhetné a veterán Kimi Räikkönent a Ferrari 2018-ban.

F1: Alonso még öt évig maradhat?

A McLaren-Honda jelenlegi versenyképessége mellett az sem lenne meglepő, ha Fernando Alonso féltávnál kiszállna, de a wokingi csapat főnöke azt reméli, sokáig marad még a kétszeres bajnok spanyol.

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

Ezt a vizsgát soha nem fogja elfelejteni egyik tanulóvezető sem

Amikor az oktató közli, hogy a vizsgán egy másik autót fognak vezetni, már ott elkezdődik a para, aztán meglátják milyen autó, és picit kikészülnek.

Életveszélyes előzés után bosszúálló üldözés Békésben

Többször írtunk már a defenzív vezetési stílus életmentő hatásáról. Mert rengeteg idióta van az utakon, és ha lesüllyedünk a szintjükre, és belemegyünk egy adok-kapok szituációba, akkor azzal csak magunkat, és utasainkat veszélyeztetjük.

Harmadik üléssort kap a Honda CR-V

Az új generációs Honda CR-V fedélzetén mostantól akár heten is utazhatnak. Egyetlen bökkenő van csupán: a sokszemélyes verziót csupán egy piacon forgalmazzák.

Marad Rexton a SsangYong csúcsmodellje

Nem várta meg a világpremiert a SsangYong, idő előtt bemutatott két képet a múlt héten beharangozott nagy szabadidő-modelljéről.

Jöhet a rendszeres magyar KRESZ-vizsga

Egy hazai kutatás szerint az autósok 40 százaléka úgy látja, hogy a sofőröknek javára válna, ha időközönként újra kellene vizsgázniuk KRESZ-ből.

Ennyire olcsón még senki nem jutott hozzá Lamborghinihez, pláne nem ilyenhez

Mondjuk 5 dollárt pont megér ez a szénné égett Lamborghini Huracan. Egy fillérrel sem többet.

F1: Hamilton dobta az edzőjét

Lewis Hamilton a 2017-es idényre megvált trénerétől, mostantól a saját elképzelései szerint edz, de motiváltabb, mint bármikor.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.