Már van jobb a kínai elektromos busznál

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2015.10.07. 12.00

Az amerikai Proterra olyan elektromos busszal állt elő, mellyel egy feltöltéssel akár 415 kilométert is mehetünk.

Két éve számoltunk be arról a kivehető motoros amerikai elektromos buszról, mely éppen akkora, hogy egy nagyobb pom-pom lánycsapat is elfér benne. A modellnek olyannyira sikerült felkeltenie az üzletemberek figyelmét, hogy a Tesla Motors ősbefetetői jelentősebb mennyiséget vásároltak a Proterra részvényeiből.  A gyártó nemrég rukkolt elő 12 méter méter hosszú elektromos hajtású autóbuszával, mely a Catalyst XR fantázianevet kapta.

A szóló kivitelű, kétajtós Catalyst XR részben alacsonypadlós, azonban a dobogóval emelt rész csak a második ajtótól van az utastérben. A modell külsőre talán nem tűnik különlegesnek, azonban teljesítménye mindenképpen annak számít, feltéve, ha hihetünk a Michelin amerikai tesztpályáján végrehajtott tesztnek.

 
A járműben összesen nyolc darab akkumulátor található, melyek együttesen 257 kWh energia tárolására képesek. A Catalyst XR tesztje arra mutatott rá, hogy az elektromos busz egy feltöltéssel legalább 322 kilométert képes megtenni. A tesztpilóták azonban még ennél is több, mintegy 415 kilométeres hatótávot is képesek voltak kicsikarni a járműből 48 kilométer/órás átlagsebesség mellett. A General Transit Feed Specification (GTFS) szerint Amerikában egy átlagos távolsági, vagy városi autóbusz nem tesz meg többet napi 322 kilométernél.

Ezzel az eredménnyel a Proterra rávert kínai versenytársára, a BYD-ra, melynek saját szóló buszai egyelőre csak 250 kilométeres hatótávra képesek. Az amerikai gyártó itt azonban nem áll meg, számításai szerint egy 10 akkumulátorral rendelkező (321 kWh összteljesítményű) Catalyst XR már 483 kilométeres hatótávolsággal büszkélkedhet.

A Proterra Catalyst XR-t nemcsak az akkumulátorok tárolókapacitása, hanem a szénszálas erősítésű, kompozit elemekből készülő karosszéria is képessé teszi az eddigieknél nagyobb hatótávolság elérésére. A jármű saját súlya mindössze 12 500 kg, ami így jóval kisebb, mint egy hasonló hosszúságú városi autóbuszé.

Kommentek

  • szaboata

    Szép és jó.És miből van az akksi?Mennyit bír,és újra hasznosítható-e?Furcsa,hogy ezt csak egyesek ,éppen Amerikában,és éppen most birtokolják,pontosabban használhatják.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel Alfa 4C-nket ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

F1: 2020-tól annyi Silverstone-nak?

A silverstone-i pályát tulajdonló BRDC cáfolta, hogy 2019-ben utolsó alkalommal rendeznék meg a Brit Nagydíjat.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

Luxusautó gyűjteménnyel együtt eladó ez a hatalmas villa

Hatalmas luxusvilla 250 millió dollárért keres új gazdát, benne medence és mozi mellett pazar autógyűjtemény is található.

Vin Diesel máris lebuktatta a brutális Dodge-ot?

A pokolian erős Dodge Challenger csak áprilisban mutatkozik be hivatalosan, de a Halálos Iramban filmek forgatásán már előfordulhatnak álcázatlan példányok.

Érthetetlen dolog történik a magyar utak mellett

A hó alatt sem kanászodhat el a természet, töretlenül folyik a kaszálás az utak mentén.

Az utolsó simításokat végzik a Renault sportkupéján

Idén végre tényleg visszatér az Alpine sportmárka; a Renault középmotoros kalandja alumínium platformra épül.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.