Ma a németországi A8-as autópályán, Denkendorf és Stuttgart között próbálták ki az automatizált vezérléssel ellátott Mercedes Actros teherautót. A jármű a világ első olyan sorozatgyártásban készülő teherautója, melyet olyan fejlesztéssel láttak el, mely képessé teszi a sofőr nélküli közlekedésre. A tesztúton részt vett a Baden-Württembergi tartomány miniszterelnöke, Winfried Kretschmann és a Daimler busz- és teherautó gyártásért felelős igazgatóság tagja, Wolfgang Bernhard is. Az önmagát vezető Actrost tavaly az A14-es autópályán, Magdeburg közelében tesztelte élesben először egy rövid ideig. A teherautó most először álca nélkül, fejesekkel a fedélzetén közlekedhetett közúton.

Német és amerikai fölény
A világon jelenleg a Mercedes, a Freightliner és a Kamaz rendelkezik olyan tesztjárművel, mely teljes mértékben képes önállóan közlekedni. A holland DAF és a Scania egyelőre az összekapcsolt kamionokkal kísérletezik. Érdekesség, hogy a Daimler leány, a Freightliner csőröse már közutakon falja a kilométereket, azonban az a teherautó egyelőre koncepció járműnek felel meg.

Több mint százezer kilométer évente
Az önmagát vezető kamionok fejlesztése nem tréfa, hiszen ha sikerül megbízható, sorozatgyártása alkalmas változatokat kifejleszteni, akkor nagy terhet vehetnek le a sofőrök válláról, akik egyéb iránt nem válnak feleslegessé, hiszen jelenlétükre ugyanúgy szükség lesz, mint a hagyományos kamionoknál. A technológiának köszönhetően viszont kevésbé lesznek fáradtak és agyonterheltek, mint jelenleg. Egyes számítások szerint egy átlagos európai kamionsofőr 130 000 kilométert tesz meg évente.

Két modell, egy rendszer
A Mercedes Actrost és Freightliner Inspiration Truck elnevezésű teherautóját ugyanaz a Daimler által fejlesztett rendszer, a Highway Pilot vezérli. A fejlesztés a kamerákból és radarrendszerekből érkező információkat dolgozza fel és ezek alapján gondoskodik az erőátviteli berendezések vezérléséről. A Highway Pilot része több olyan aktív vezetéstámogató fejlesztés, melyek már a napjainkban készülő teherautóknál is megtalálhatók, mint például a sávelhagyás-figyelmeztető- és az ütközésvédelmi rendszer. A Mercedes Actrost 12.8 literes OM 471 típusú motor hajtja és olyan biztonsági rendszerekkel rendelkezik, mint például a sebesség tartó automatika, valamint az aktív vészfékezést segítő rendszer.