A Bulli névre keresztelt Transportert először a német, az osztrák, svájci piacon kezdték forgalmazni júniusban. A megújult T6-os amszterdami bemutatóján mi is ott voltunk, részletes bemutatása itt érhető el. A kisebbfajta ráncfelvarráson átesett típust erős motorokkal, agilis futóművekkel, valamint korszerű információs- és szórakoztató rendszerekkel kínálja a gyártó. A T6 széria három fő modellből, az áruszállítós Transporterből, a minibuszos Caravelle-ből és a felső-kategóriás személyszállítós kivitelből, a Multivanból áll.  

A Volkswagen tájékoztatása szerint az új motorok 1 literrel fogyasztanak kevesebbet 100 kilométeren. A már az Euro 6-os kibocsátási normával rendelkező erőforrások közül alapvetően a dízelesek vannak többségben. Az új  fejlesztésű TDI motorok 84, 102, 150 és 204 lóerős változatokban rendelhetők. A dízelmotorok 24 grammal kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki kilométerenként az előző generációs változatokhoz képest, fogyasztásuk pedig 5,5 és 6 liter között alakul 100 kilométerre vetítve.

A hatodik generációs Transportert határozottan feldobják a LED-izókkal szerelt lámpatestek

A benzinesek között két 2.0 literes, négyhengeres motor található, melyek 150 és 204 lóerős teljesítmény leadására képesek. Az összes Euro 5-ös és Euro 6-os motort szériafelszerelésként stop-start rendszerrel is ellátták. Ennek köszönhetően az üzemanyag-fogyasztás összességében átlagosan 15 százalékkal is csökkenhet.

A limitált szériás Multivan Comfortline elektromosan nyitható oldalsó és hátsó ajtókkal rendelkezik

A Volkswagen Haszonjárművek a piaci bevezetés ideje alatt egy limitált szériás, “Generation SIX” jelöléssel ellátott modellt is kínál, mely a Multivan Comfortline alapjaira épült. Az első limitált szériás Bullit stílusosan piros-fehérre fényezték és ellátták minden földi jóval: elektronikus oldal-,hátsóajtó-nyitással, kihajtható és növelhető méretű asztalkával, színes navigációs kijelzővel, oldalsó krómdíszítéssel, valamint sötétített oldalablakokkal. A vásárlók a piros-fehéren kívül még háromféle kétszínű fényezésből választhatnak. A modellhez továbbá két,  különböző szín-összeállítású,  retró stílusú 18 colos könnyűfém keréktárcsák is választhatók.

A T6-os modellcsalád a magyar vásárlók számára szinte a korábbi generációs változatok árszintjén érhető el.